Az ügy másodfokon folytatódik

2022.10.28. 07:00

Nem jogerősen marasztaló ítéletet hozott a bíróság a gánti sikkasztás ügyében

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a 2020. szeptember 27-i, gánti időközi választást követően megalakult az új képviselő-testület, akik nehéz örökséget vettek át, hiszen a belső ellen­őrzés során több szabálytalanság is kibukott, ráadásul több millió forint is hiányzott a költségvetésből.

Kecskés Zoltán

Forrás: pexels.com

Nyár közepén azt a választ kaptuk a Bicskei Járási Ügyészségtől, hogy  a bíróság három személlyel szemben minősített sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt. Akkor azt lehetett tudni, hogy az ügyészség vádiratában valamennyi elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltás mellékbüntetést indítványozott, továbbá indítványt tett arra is, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőket a kár megtérítésére. Utánajártunk, hol tart jelenleg az ügy. Levelet írtunk a székesfehérvári és a bicskei ügyészségnek is.

Palkovitsné Kész Anikó, a Fejér Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője a következő tájékoztatást adta a feol.hu-nak:

– A Bicskei Járási Ügyészség által emelt vád alapján a Bicskei Járásbíróság 2022. szeptember 29-én hozott marasztaló ítéletet: az elkövetőt, aki 2016-2019 októbere között házastársa tudtával sikkasztott az önkormányzat számlájáról mintegy 69 millió forintot, minősített sikkasztás bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a férfi feleségét bűnsegédként megvalósított minősített sikkasztás bűntette miatt marasztalta el, és őt 2 évi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság kötelezte a házaspárt az okozott kár megtérítésére. Az ítélet ellen az ügyészség és a terheltek is fellebbeztek, így az nem jogerős. Az ügy másodfokon a Székesfehérvári Törvényszéken folytatódik. A harmadik elkövetővel szemben az ügy a Bicskei Járásbíróságon jelenleg első fokon tárgyalási szakban van folyamatban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!