Az elmúlt 24 órában történt

2022.09.08. 12:38

Körözés és tettlegességig fajuló vita Fejérben

Szerdán sem unatkoztak egyenruhásaink. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül, hogy két fontos esetben is intézkedtek a rendőrök.

police.hu

Ásóval ütötte meg a szomszédját Pákozdon

A járőrök 2022. szeptember 7-én 10 óra 25 perckor Enyingen, a Szabadság téren ellenőriztek egy helyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi körözését a Székesfehérvári Rendőrkapitányság elrendelte, mivel a rá kiszabott több százezer forint összegű pénzbírságot nem fizette meg. Az egyenruhások előállították a férfit, majd a bírság megfizetését követően szabadon bocsátották – olvasható a police.hu oldalon. 

A közleményből egy rossz szomszédi viszony is a felszínre került, amely tettlegességig fajult. 

Két szomszéd keveredett szóváltásba telekhatár kijelölése kapcsán 2022. augusztus 7-én a délutáni órákban Pákozdon. A vita tovább fajult és az idősebb férfi egy ásóval bántalmazta szomszédját, aki több sérülést is szenvedett. A helyszínre érkező rendőrök az elkövetőt elfogták a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították, ahol súlyos testi sértés kísérlet bűntett elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták. – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!