Frissen Fejérből

2022.08.13. 10:41

Ököllel ütötték, majd elvették egy férfi telefonját a bicskei rablók

Kevesebb mint egy óra alatt kattant a bilincs a rablók kezén.

police.hu

Forrás: police.hu

Egy férfi ment be a Bicskei Rendőrkapitányságra nem sokkal éjfél után, hogy megközelítőleg fél órája Bicskén, a Kossuth téren kirabolták őt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a sértetthez 2022. augusztus 12-én 23 óra 50 perckor két férfi lépett oda és kölcsönkérték telefonját, hogy hívást kezdeményezhessenek róla. Amikor a beszélgetést befejezték az áldozat szerette volna visszakapni eszközét, amit többször is kért, azonban B. József a mobiltelefont zsebre tette, majd egy alkalommal, ököllel fejen ütötte a sértettet, melynek következtében a bántalmazott férfi egyensúlyát elveszítve a földre esett. B. József és társa N. Dominik ezt kihasználva a helyszínről elmenekültek.

 A rendőrök rövid adatgyűjtést követően 0 óra 25 perckor elfogták és a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították a két elkövetőt. B. József zsebében megtalálták az eltulajdonított telefont, amit visszaadtak tulajdonosának. Ezt követően mindkettőjüket rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbevételük mellett, előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában