Áttépte a szalagkorlátot

2022.07.03. 11:21

Halálos baleset történt az M7-esen (frissítve, videó)

A főváros felé vezető oldalon közlekedőket a rendőrök a 7-es számú főútra terelik.

Police.hu, Hajdú Marianna, Útiform

Forrás: police.hu

Frissítés: 

15:38 Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 híradójának számolt be az M7-esen bekövetkezett halálos balesetről, melyből kiderült, hogy ismeretlen okokból a 84-es kilométerszelvénynél egy személyautó átszakította a szalagkorlátot és a szemben lévő forgalmi sávba került. Az ütközés során a jobb oldalon lévő női utas az autóból kirepült, és egy szemben közlekedő terepjáró elütötte. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét nem tudták megmenteni. a női utas nem volt bekötve.

14:30 Az M7-es és a 7-es főutat is elvesztettük. Az M7-es autópályán, a Balaton irányából a főváros felé, egészen az enyingi lehajtóig összefüggő kocsisor áll. Az enyingi kijárattól a forgalom a 7-es főútra terelődik, ami már a Lepsénytől egészen a Balatonig parkolóvá vált, jobb esetben is csak lépésben halad a sor. Akik most indulnak el ezen a szakaszon, egészen Polgárdiig ne számítsanak semmi jóra.

13:45 A rendőrök a balesettel érintett útszakaszon a forgalomkorlátozást 13 óra 45 perckor feloldották, újra teljes szélességében járható az autópálya a főváros irányába Lepsénynél - írja a police.hu. Jelentős torlódásra kell számítani az arra közlekedőknek, ezért felhívjuk a figyelmet arra, hogy türelmesen és fokozott figyelemmel vezessenek!

Forrás: police.hu

12:25 A baleset kapcsán a megyei rendőr-főkapitányságot is megkerestük, ahonnan elmondták: a kiadott közleményeken kívül további információval jelenleg nem tudnak szolgálni.

12:15 Jó hír, hogy a 84-es km-nél a főváros felé a bent rekedt járművek egy sávon araszolva megindultak - írja az útinform.
Budapest irányába a rendőrök a 90-es km-nél Balatonvilágosnál a 7-es főútra terelik a járműveket, visszatérni a pályára a 80-as jelű Polgárdi csomópontnál lehet. A kiterelés mögött is óriási, 5-6 km-es a torlódás.
A 98-as Siófok-Sóstó csomópontnál is sokan hajtanak le a pályáról, ez az oka annak, hogy ott is több km-es az araszoló kocsisor a főváros irányába.
A 7-es főúton Lepsény térségében is megtorpan a kocsisor, torlódásra készüljenek!
Továbbá a 71-es főúton, Balatonakarattya és Lepsény között is órási a forgalom, szakaszos torlódásra kell számítani!

12:06 Az M7-es autópályán történt baleset miatt óriási a torlódás Polgárdinál, a forgalmat a 7-es főútra terelik. Aki teheti, már korábban térjen le az autópályáról, mivel többkilométeres a torlódás. A helyszínelés és a mentés még órákig eltarthat.

10:59 A baleset következtében egy nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhunyt. Továbbra is tart a helyszínelés az érintett útszakaszon, ahol a forgalmat a rendőrök a 7-es számú főútra terelik - írja a police.hu.

Óriási a torlódás az M7-es autópályán
Forrás: Hajdú Marianna / FMH

Előzmény:

10:18 A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. július 3-án 9 óra 40 perc körül az M7-es autópályán, a Balaton irányába haladt egy autós, majd a 84-es kilomtéterszelvényénél eddig ismeretlen okból átszakította a szalagkorlátot, és áttért az ellentétes oldalra. A baleset során egy nő megsérült.

A rendőrök a forgalmat Balatonvilágosnál a 7-es számú főútra terelik, ahonnan Polgárdinál van lehetőségük a járművezetőknek az autópályára visszatérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!