Frissen Fejérből

2022.06.30. 11:30

Amire nincs bocsánat! Az édesanya könnyeivel küszködve beszélt lánya molesztálásának ügyéről

A gyerekek szexuális zaklatása, legyen szó bármilyen molesztálásról, óriási lelki sebeket okoz minden gyerek életében. Főleg, ha a bántalmazás egy olyan embertől ered, akitől a legnagyobb szeretetet és elfogadás kellett volna, hogy kapja. A kislány édesanyja könnyeivel küszködve beszélt lapunknak arról, hogy milyen atrocitások érik szeretett gyermekét az ügy kirobbanása óta, ami miatt már hónapok óta iskolába sem jár.

Kecskés Zoltán

Forrás: Shutterstock

A bicskanyitogató történet Ercsiben zajlott 2019 és 2021 között, a négy fal között. A nyomozás adatai szerint a húszas évei végén járó férfi házastársával, annak testvérével, három közös gyermekükkel, valamint a házastársa előző kapcsolatából született 11 éves lányával élt a közös otthonukban. A férfi rendszeresen, hetente többször, jórészt éjszaka, szexuális cselekményre kényszerítette a kiskorút. A cselekmény akkor lepleződött le, amikor 2021. június 22-én a gyermek teljesen összetörve, sírva elmondta a történteket édesanyjának, aki feljelentést tett a rendőrségen. 

Az ercsi édesanyától, Bettinától megtudtuk, hogy hamarosan pont kerülhet a rémálom végére, ami csaknem már egy éve húzódik. – Néhány nappal ezelőtt a férjem a székesfehérvári bíróság előtt bevallotta tettét, majd felém fordulva bocsánatot kért. Most hallottam először a szájából a beismerést, eddig hiába kérdeztem tőle többször is, mindent tagadott, hárított, sőt lázadt, hogy rágalmazom ezzel és a lányom csak kitalálta...  

Egyszerűen nem tudok erre mit mondani, azt hiszem az ilyen cselekedetre mondják, hogy megbocsáthatatlan. Teljesen össze vagyok törve, de igyekszem a lányom miatt erősnek mutatkozni. Hihetetlen, még most sem hiszem el, hogyan lehettem ennyire vak... Több mint 10 éve élünk házasságban és bár az utóbbi években a kapcsolatunk megromlott, elhidegültünk egymástól, sohasem gondoltam volna, hogy ilyenre szörnyűségre képes. A gyerekek miatt nem váltunk el, hogy ne okozzunk nekik lelki törést... Azóta magától értetődően már válófélben vagyunk – mondta elcsukló hangon Bettina. 

Ha ez még nem lenne elég – megtudtuk, hogy, az terjedt el a környéken és az iskolában is, hogy a gyereklány szerelmes volt a mostohaapjába. Emiatt pedig cikizték, gúnyolták kortársai, amitől annyira kikészült, hogy már iskolába sem mert járni. 

– Abszolút hülyeség az egész, ahogy az is, hogy a mostohaapja többször megerőszakolta. Simogatások, fogdosások voltak, egy alkalommal a nemi szerve izgatása is megtörtént, de konkrét szexuális aktus nem! Eleinte ritkábban, majd 2020-tól kezdve egyre gyakrabban, és az eseteknél a párom tudatmódosító szerek hatása alatt volt.  Arra kérnék mindenkit, hogy hagyják békén a lányomat, elég neki ezt az egészet feldolgoznia, ha egyáltalán képes lesz rá, akkora trauma érte őt – amit évekig magában cipelt a szégyenérzet miatt – amin lehet, hogy sosem fog túllépni teljesen. Próbálok mindent megtenni a gyógyulásáért. Pszichológushoz járatom őt és a többi gyerkőcöt is, intézem az iskolai átíratását, hogy jövőre tiszta lappal indulhasson, már ha ezek után beszélhetünk tiszta lapról – nyilatkozta megrökönyödve az édesanya.  

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!