Már nem vagdosnak tovább

2022.05.03. 17:30

Országszerte dolgozott a katalizátorlopó banda, Fejér megyét sem kímélték

Két bolgár férfit gyanúsítanak azzal az országosan is kiemelkedő bűnesettel, amelynek során – a gyanú szerint – a két férfi profi szinten űzte a katalizátorok kivágását a járművekből.

Tóth Sándor

Hajdók József szerint a priusos banda kiiktatása jól példázza az ország különböző megyéinek kapitányságai közötti együttműködést

Forrás: Zsaru Magazin / Marosfalvi Péter

Lapunkban többször adtunk róla hírt, hogy az utóbbi  években a megyeszékhelyen kívül főként Dunaújvárosban, de Sárbogárdon és Adonyban is előfordultak hasonló bűnesetek. Az ügy lezárásában  komoly szerepe volt Hajdók József főtörzsőrmesternek, aki  a Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnügyi alosztályának  nyomozója.

A két bolgár, B. S. B. és M. M. D. abból élt, hogy vendégmunkás ismerőseiknek szállítottak csomagot, útközben azonban igyekeztek kihasználni készségszinten elsajátított tudásukat, a Toyota Priusokból a katalizátor kivágását. Az ügyészségnek átadott iratok szerint 32 ilyen bűnesetet derített fel a rendőrség, hat különböző megye bűnüldöző szerveinek koordinációjával – számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság lapja, a Zsaru Magazin.

Az ügy lezárásában komoly szerepe volt Hajdók József főtörzsőrmesternek, aki a Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnügyi alosztályának nyomozója, ő nyilatkozott a rendőrség lapjának: 

– Két éve ilyenkor Székesfehérváron is elszaporodtak a katalizátorlopások, ezért 2020 júliusában kezdeményeztünk egy országos koordinációt. Összefüggéseket kerestünk, és rájöttünk, Magyarország területén több különálló bűnözői csoport is foglalkozik ilyesmivel. Aztán „beesett” egy DNS-minta, és a vizsgálat eredménye arról árulkodott, hogy külföldi személy vágta le egy Toyota Prius katalizátorát. Így került képbe egy bolgár elkövetői kör, amelyet célirányosan figyeltünk. A digitális nyomok kiértékelését követően 32 bűncselekményt tudtunk hozzájuk kötni Debrecenben, Miskolcon, Győrben, Szombathelyen, Pápán és itt, Székesfehérváron, ahol hat Priusból szedték ki a nemesfémeket tartalmazó alkatrészt. 

A két, akkor már körözött bolgárt a debreceni járőrök érték tetten és fogták el tavaly júliusban. Egy szemtanúnak köszönhetően, aki felhívta a 112-t, amikor látta, valaki bebújt egy Toyota alá. A DNS-mintavétel is igazolta, mindketten kapcsolhatók a priusos bűncselekmény-sorozathoz. Az is kiderült, azért álltak rá a Toyota Prius 2004-es modelljére, mert ennél a típusnál gyakorolták a nemesfémeket tartalmazó berendezés kiemelését. 

– Megszereztük egy autó fedélzeti kamerájának felvételét, amelyen azt látni, hogy a szemben álló Prius hátulja megemelkedik, majd alig három perc múlva visszaereszkedik. Aki a kiszerelést végezte, tényleg gyors volt, társa közben a környéket figyelte – emlékezett vissza Hajdók József főtörzsőrmester arra, milyen szinten űzte a katalizátorlopást a bolgár páros. 

A nyomozó azt is elmondta: ennél az autótípusnál egy új katalizátor közel 900 ezer forintba kerül, és mintegy 350 ezret adnak a használtért. Az okozott kárt és a felvásárlási értéket, egyben az elkövetők nyereségét ennek alapján 11 millió 200 ezer forintban állapították meg. Gyarapodásukat jól illusztrálja, hogy törvénybe ütköző ténykedésükhöz kezdetben Ford Transitot használtak, elfogásukkor viszont már X5-ös BMW-vel közlekedtek. 

A nyomozószervek tapasztalata szerint a lopásokat főként az olyan autómárkáknál követik el, ahol az alvázra van szerelve a katalizátor, s nem a motorháztető alatt található. Jellemző ez a 2002–2006 között gyártott típusokra, a bűnelkövetőknél toplistás az Opel Astra G és a Mitsubishi. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!