Belehalt sérüléseibe

2022.05.27. 19:28

Lezuhant és meghalt egy ejtőernyős a börgöndi repülőtéren (frissítve)

A baleset bekövetkezésének körülményeit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretein belül vizsgálja.

Police.hu, MTI, Palocsai Jenő

Forrás: police.hu

A rendőrség hivatalos közleménye szerint halálos kimenetelű légi közlekedési baleset történt 2022. május 27-én 16 óra körül az Alba Airport (Börgönd) repülőtéren, ahol egy csapat ejtőernyős hajtott végre csoportos ugrást. A sportolók közül az egyik férfinek nem megfelelően nyílt ki az ernyője, ezért nagy sebességgel a földnek csapódott. Az 50 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset bekövetkezésének körülményeit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretein belül vizsgálja.

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük az Albatrosz Repülő Egyesület elnökét, Szilády Dezső elmondta: 

– Én is csak annyit tudok a balesettel kapcsolatban, hogy ez egy rendellenes ejtőernyő-nyitás volt. A tartalék ejtőernyő nyitásával sem sikerült megoldani a folyamatot, emiatt nagy sebességgel ért földet az ejtőernyős és ezt nem élte túl.

Az egyesület elnöke további részletekkel nem tudott szolgálni, ám annyit elárult, hogy az ügyet még vizsgálják. Annyi már most bizonyos, hogy gyakorlott, több száz ugrással rendelkező sportoló volt az, aki olyan nagy sebességgel csapódott a Börgönd repülőtér területén kívüli területen, hogy gyakorlatilag nem volt esélye a túlélésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!