Frissen Fejérből

2022.02.07. 15:25

Ítélet született a kislángi kettős gyilkosság elkövetőjével szemben

A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon hirdetett ítéletet a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette ügyében.

Székesfehérvári Törvényszék

Forrás: Pesti Tamás / FMH-archív

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt álló vádlott 2021. március 7-én éjjel otthonából gyalogosan távozott azért, hogy élelmiszert szerezzen magának. Mivel tudomása volt arról, hogy az egyik ház udvarán lévő füstölő kamrában füstölt árut, kolbászt, sonkát és szalonnát tartanak, a házhoz érve átmászott a kerítésen és a füstölő ajtaján lévő lakatot lefeszítette. A füstölőben fogyasztott az ott található füstölt áruból, a többit pedig egy nejlon zacskóba pakolta. Az általa keltett zajra felfigyeltek a házban alvó idős sértettek, kimentek az udvarra és kiabálni kezdtek a vádlottal. A vádlott azért, hogy az általa megszerzett élelmiszereket megtartsa és mentesüljön a számonkérés alól, az evéshez használt 13 cm pengehosszúságú késsel több alkalommal, testszerte megszúrta az idős koruknál és állapotuknál fogva védekezésre korlátozottan képes sértetteket, akik az elszenvedett sérülések és a vérveszteség miatt életüket vesztették. A vádlott a sértettek holtestének elrejtése érdekében azokat az udvaron lévő vízaknába helyezte el.

Arra figyelemmel, hogy a vádlott a cselekményét az elmeműködés olyan kóros állapotában követte el, amely képtelenné tette őt a cselekménye következményeinek felismerésére, illetve arra, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék a törvényszék a vádlottat az emberölés bűntettének vádja alól felmentette és a kényszergyógykezelését rendelte el - olvasható a Székesfehérvári Törvényszék közleményében. 

Az ítéletet az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!