2022.01.13. 09:42
Filmbe illő jelenet - Rendőrautót próbált leszorítani az útról az agresszív gárdonyi sofőr
Az egyenruhásokra támadó sofőr csuklóján hamarosan kattant a bilincs.
Forrás: police.hu
A Gárdonyi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka polgárőrrel közös feladatellátása során egy Gárdony irányából Székesfehérvár felé közlekedő, német hatósági jelzésű autót akart ellenőrzés alá vonni 2021. január 12-én 21 óra 30 perckor Agárdon, a Balatoni úton. A jármű sofőrje a rendőri jelzésnek nem tett eleget, és nagy sebességgel továbbhaladt. Az egyenruhások utánahajtottak, majd miközben próbálták megállítani, a sofőr járművével szándékosan több alkalommal a rendőrautónak ütközött, és azt próbálta az útról leszorítani. Az agresszív sofőrt Kisfalud belterületén sikerült megállítani. A 45 éves gárdonyi lakost a rendőrök elfogták és előállították. A manőver következtében a járművek megsérültek, személyi sérülés nem történt - írja a police.hu.
Az eljárás során kiderült, hogy az ellenőrizni kívánt autó körözés alatt áll, és annak hatósági jelzését egy másik járműre állították ki. Az elkövetőt a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, közúti veszélyeztetés bűntett és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására, továbbá feljelentést tesznek hivatalos személy elleni erőszak bűntett miatt.
Frissen Fejérből
- Motoros és személyautó karambolozott a 811-es főúton
- A polgármester figyelmeztet: rendkívüli mérgezés történt!
- Tömegbaleset az M7-esen, óriási a torlódás
- Cserbenhagyásos gázolás Székesfehérváron: életéért küzd a 16 éves áldozat, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja (videó)
- Egy szegedi hotelban találtak rá az eltűnt jenői polgármesterre