Fennáll a bűnismétlés veszélye

2021.12.08. 16:42

Letartóztatásba került a férfi, aki egy éjszaka alatt két betörést hajtott végre Fehérváron

Fejér Megyei Főügyészség

A Székesfehérvári Járási Ügyészség minősített lopás bűntette és további bűncselekmény miatt indítványozta annak a 27 éves férfinak a letartóztatását, aki egy éjszaka egymás után két betörést is elkövetett Székesfehérváron.

A megalapozott gyanú szerint a férfi jelenleg ismeretlen társával 2021. december 6-án hajnalban a Seregélyesi úton egy vendéglátó egység bejárati ajtajának üvegét törte be, majd az üzletből elvitte a mintegy 110.000,-Ft összegű készpénzt tartalmazó pénzkazettát.

Ezt követően a környéken egy lakatlan családi ház udvarára ugrott be a kerítésen át, betörte az épület egyik ablakát, és a lakásban értékek után kutatott.

Cselekményét a helyszínre érkező rendőrök zavarták meg, akik elől megpróbált elmenekülni, de az egyenruhások elfogták.

A büntetett előéletű férfi esetében, aki több büntetőeljárás hatálya alatt állva követte el a cselekményeket, fennáll a bűnismétlés veszélye.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság döntése ellen a terhelt és védője fellebbezést jelentett be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!