Frissen Fejérből

2021.12.14. 15:31

Jogosítvány nélkül, ittasan is volán mögé ültek - Egy hónap alatt hat személy ellen is vádat emelt az ügyészség

A Székesfehérvári Járási Ügyészség az elmúlt három hónapban hat személlyel szemben emelt vádat annak okán, hogy eltiltás alatt vezettek.

Fejér Megyei Főügyészség

Az elkövetők közül három – köztük egy 30 éves nő - vezetői engedéllyel sem rendelkezett, és úgy ültek volán mögé, hogy tudtak arról, hogy a szabálysértési hatóság korábban eltiltotta őket a vezetéstől. Velük szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével közérdekű munkabüntetésre, illetve pénzbüntetésre tett indítványt. 

Egy 42 éves férfi Gárdonyban közlekedett autóval a korábbi szabálysértési hatóság általi eltiltása ellenére, majd amikor igazoltatták a rendőrök, megpróbálta másnak kiadni magát. Vele szemben elzárás az ügyészség büntetési indítványa. 

Egy 41 éves férfi Mezőszentgyörgyön, míg egy 53 éves gárdonyi férfi otthonából Székesfehérvárra közlekedett autóval annak ellenére, hogy őket korábban ittas vezetés miatt a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. Az idősebb férfi ez alkalommal is ittasan vezetett, és útja során nekihajtott a főúton zajló felújítási munkák miatt kihelyezett terelőoszlopoknak, majd a munkások felszólítása ellenére elhagyta a helyszínt. Vele szemben a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette mellett ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is vádat emelt az ügyészség. 

A két büntetett előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott az ügyészség. Valamennyi elkövető esetében az ügyészség a közúti járművezetéstől eltiltásra is indítványt tett. A Székesfehérvári Járásbíróság két esetben már döntést hozott, és az ügyészi indítvány szerinti szankciót alkalmazott az elkövetőkkel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!