Frissen Fejérből

2021.11.09. 07:45

Magára hagyta unokáját – Döntés várható a haláleset ügyében

Új bíró vezetésével folytatódott a gondatlanságból elkövetett emberölés büntette miatt zajló tárgyalássorozat. Hamarosan döntés is születhet.

Baráth Eszter

A Székesfehérvári Törvényszéken hétfőn folytatták annak a nőnek a tárgyalássorozatát, akit gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettével vádolnak. A vádirat szerint a nő férje halálát követően lányával és családjával élt együtt. 2019 novemberében pedig lányával és fogyatékossága okán állandó felügyeletre és ellátásra szoruló unokájával volt otthon. A gyermek bár önállóan fürdeni nem tudott, de a vízben szeretett játszani, így édesanyja szokásuknak megfelelően a zuhanytálcát 17 centiméter magasságban feltöltötte és megkérte a nagymamát, figyeljen unokájára néhány percig. A vádlott viszont magára hagyta a kiskorút, aki a vízben eldőlt, légzőszervei a víz alá kerültek, és a helyszínen életét vesztette. A tárgyalások tanúk és szakértők meghallgatásával hosszú ideje zajlanak. A tájékoztatás szerint eddig egy, a járásbíróságról kirendelt bíró tárgyalta az ügyet. Mostanra viszont kirendeltsége megszűnt, ezért bíróváltásra volt szükség. Ennek fényében hétfőn az iratok, tehát a korábbi tárgyalásokon történtek, az azokon tett vallomások ismertetése zajlott. A törvényszék tájékoztatása alapján az ügyben várhatóan szerdán születik döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!