Frissen Fejérből

2021.10.16. 08:18

Ráfutásos balesetet okozott egy 78 éves sofőr Székesfehérvárnál

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy 78 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát.

police.hu

Fotó: police.hu

Az eljárás adatai szerint Székesfehérvár lakott területén, a 7-es számú főúton, Dinnyés irányába közlekedett 2021. június 21-én reggel autóval egy 78 éves helyi illetőségű férfi. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte közlekedő és forgalmi ok miatt lassító gépjármű mögött, melynek következtében azzal összeütközött. Az ütközés hatására a balesetet okozó járművezető utasa súlyosan megsérült, szegycsonttörést szenvedett.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A vétkes sofőr gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy tettét megbánta, amelyhez figyelmetlensége vezetett.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai az ügy kapcsán indult büntetőeljárás iratait a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek – írja a police.hu-t.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!