2021.09.23. 13:26
Pénzhez akart jutni a Fejér megyei férfi, de most neki kell perkálnia
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többek között gépkocsik bontásából származó veszélyes hulladékot tárolt egy Fejér megyei településen lévő ingatlanon.

A vádirat szerint a férfi 2020. július 29-ét megelőző egy éven belül külföldről behozott, illetve Magyarországon forgalomból kivont gépkocsikat vásárolt meg. A férfi 2020. elejétől a gépkocsikat egy Fejér megyei településen lévő ingatlanon szétbontotta azért, hogy a még használható alkatrészeket értékesíti, illetve a többi részeket a MÉH-telepen eladja. A vádlott az ingatlanon hat használaton kívüli és egy bontás alatt álló járművet, egy 5 x 4 méteres területen használt gumikat, egy 3 x 3 méteres területen gépkocsik ülésmaradékát, fa-, fém hulladékot, forgalmi rendszámokat és egyéb háztartási hulladékot, egy 5 x 5 méteres területen gépkocsi kerekeket, olajos flakonokat, bontott hűtők hulladékait, benzintartályt, motorolajos kannát és egyéb lomhulladékot tartott.
A vádlott által összegyűjtött, közel 30 m3 hulladékból 20 m3 a járművek bontásából származó akkumulátorok, gáztároló tartályok, övfeszítők, légzsákok robbanó patronjai, üzemanyag és olaj, hűtőfolyadék, fagyálló folyadék, klímaberendezés folyadéka, higany tartamú alkatrészek, amelyek veszélyes anyag tartalmuk miatt veszélyes hulladéknak minősülnek. A veszélyes hulladékok alkalmasak voltak az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő, illetve összetevői, az élőszervezet egyedének szennyezéssel történő veszélyeztetésére. A terhelt a hulladék összegyűjtését és tárolását, mint hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély nélkül végezte. A vádlott a büntetőeljárás hatására a tevékenységével felhagyott, az ingatlan területéről az összes hulladékot elszállíttatta és az általa használt földterületet felszántatta. Az ügyészség a terhelttel szemben vádiratában, tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozta – tájékoztatott Dr. Ott István főügyész.
Frissen Fejérből
- A méhpempő a gyermekáldást is segítheti a méhész szerint!
- A Bugátban tartották az 53. Országos Elsősegélynyújtó-verseny területi fordulóját (galéria, videó)
- Májusra érkezhetnek meg a Demján Sándor-program első kifizetései (galéria)
- Új bevásárlóközpont épül Székesfehérváron!
Frissen Fejérből
- A méhpempő a gyermekáldást is segítheti a méhész szerint!
- A Bugátban tartották az 53. Országos Elsősegélynyújtó-verseny területi fordulóját (galéria, videó)
- Májusra érkezhetnek meg a Demján Sándor-program első kifizetései (galéria)
- Új bevásárlóközpont épül Székesfehérváron!
- Elképesztő sztorikat mesélt a perkátai rendőr-halőr!