Frissen Fejérből

2021.06.21. 12:10

Fegyházbüntetésre ítélték a hatvanegy éves, Fejér megyei szatírt

A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 61 éves férfival szemben, aki 2020. szeptember 10-én és 15-én két székesfehérvári általános iskolánál mutogatta magát.

Fejér Megyei Főügyészség

Fotó: Pixabay.com

A vádirat szerint a vádlott egy Fejér megyei településről Székesfehérvárra utazott, majd a városban haladt, amikor az általános iskolákhoz érve az udvar kerítésénél szeméremsértő módon láthatóvá tette magát és az udvaron lévő gyermekek felé fordulva szeméremsértő cselekményt végzett. A gyanúsított cselekményét különös és többszörös visszaesőként követte el. Az ügyészség vádiratában a letartóztatásban lévő terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint véglegesen minden olyan foglalkozás gyakorlásától eltiltást, amely keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét végzi, illetve ilyen személlyel egyéb befolyási viszonyban áll, továbbá a letartóztatás fenntartását indítványozta.

A Székesfehérvári Járásbíróság a terhelttel szemben két év hat hónap fegyházbüntetést szabott ki, és megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, három év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá végleg eltiltotta a fenti foglalkozásoktól, valamint fenntartotta a letartóztatását – tájékoztatott Jászberényiné dr. Király Teodóra főügyészségi ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!