Frissen Fejérből

2021.05.20. 17:06

A pálhalmai BV munkatársa segített elkapni egy rablót Dunaújvárosban

A rendvédelmi szervek együttműködésének egyik kiváló és példás esete történt meg nemrégiben Dunaújvárosban, amikor a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hivatásos állományú tagja súlyos bűncselekmény, egy rablás elkövetőjének elfogásában nyújtott nagy segítséget.

Gallai Péter

Matos Máté (b) és a jutalmazott Nagy Dániel mellett Törköly László és Suszter Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetői

Fotó: POBvI

Nagy Dániel törzs­őrmester egy átlagos márciusi napon szolgálatba lépését megelőzően gyanús kinézetű alakot pillantott meg az egyik buszmegállóban, akit, mint kiderült, a közelben járőröző rendőrök kerestek.

A furcsán viselkedő ember ennek láttán hirtelen és gyorsan mozogni kezdett, be akart jutni egy házba, aminek elkezdte rugdosni az ajtaját is. Erre a büntetés-végrehajtás alkalmazottja utána futott, feltartóztatta őt és jelzett a rendőröknek, akik elfogták az illetőt, mint kiderült, súlyos rablás elkövetésével gyanúsítják.

Bátor cselekedetével Nagy Dániel hozzájárult a sikeres akcióhoz, ezért a napokban a dunaújvárosi rendőrkapitányság vezetője, Suszter Tamás alezredes személyesen köszöntötte és jutalomban részesítette. Az eseményen jelen volt még Törköly László kapitányhelyettes, a bűn­ügyi osztály vezetője, továbbá a pálhalmai intézet részéről Matos Máté alezredes, a parancsnok általános helyettese.

Matos Máté (b) és a jutalmazott Nagy Dániel mellett Törköly László és Suszter Tamás, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetői
Fotó: POBvI

Balázs Péter dandártábornok, intézetparancsnok, aki maga is tárgyjutalomban részesítette kollégáját elmondta, ő és az állomány egyaránt büszke rá. – Nagyon jó, hogy az ember tudja, ilyen bátor munkatársai vannak. Nagy Dániel esküjéhez híven cselekedett, aminek része, ha kell, akár élete árán is végrehajtja a feladatot. Intézetünk törzsőrmesterének magatartása jó példa arra, hogy figyeljünk egymásra, illetve a társszerveknek segítsünk, és városunkban fenntartsuk a közbiztonságot. Ezáltal a lakosság nyugalmát is megteremtve. Ugyan a munkánk java része a falakon belül, elzártan történik, de amikor kell és szüksége van ránk az országnak, az állampolgároknak, mi ott vagyunk, például az árvízi védekezéseknél. Országszerte szolgálaton kívül, civilben is számos esetben kollégáink felkészültsége, lélekjelenléte segített különböző vészhelyzetekben, vagy éppen bajba jutott embereknek. Aki mindezen értékeket magáénak vallja, és vonzódik a hivatásunk, az életpálya iránt, azokat folyamatosan várjuk sorainkba – mondta lapunknak a dandártábornok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!