Frissen Fejérből

2021.04.07. 15:04

Szerszámokkal, négyen verték meg a sárkeresztúri fiatalt – Letartóztatásukat indítványozták

A Fejér Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik a gyanú szerint 2021. április 3-án, Sárkeresztúron rátámadtak a 16 éves sértettre, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

Fejér Megyei Főügyészség

A nyomozás adatai szerint, a családfő három, köztük két fiatalkorú gyermekével, este, egy korábbi sérelemből kifolyólag a lakóházuk előtt elhaladó kiskorú sértettre, valamint a vele lévő három személyre különböző szerszámokkal felfegyverkezve rátámadt, őket üldözőbe vették. A társaitól elszakadó kiskorú sértettet a gyanúsítottak utol érték, a megölésére irányuló kijelentések mellett a náluk lévő eszközökkel bántalmazták, megrugdosták. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett, a keményburok feletti vérzés életveszélyes állapotot eredményezett, amely jelenleg is fennáll.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és súlyos törvényi fenyegetettségére figyelemmel, – amely tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll. A terheltek és a sértettek közötti elmérgesedett viszony miatt tartani lehet továbbá attól, hogy a gyanúsítottak a tanúk befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetnék, illetve a sértett családja sérelmére további bűncselekményt követnének el.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, a bíróság döntése a két fiatalkorú vonatkozásában végleges, míg a további két gyanúsított fellebbezéssel élt az ellen.

Kapcsolódó cikkek:

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/eletveszelyesen-megvertek-sarkeresztur-fiatalkoru-4816903/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/orizetben-a-sarkereszturi-bantalmazas-elkovetoi-4818055/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!