Frissen Fejérből

2021.04.21. 14:28

Megelőzte a kerékpárost, majd beletaposott a fékbe – Eltiltaná az ügyészség a vezetéstől

A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki a sértett által hajtott kerékpár megelőzését követően a járműve sebességét hirtelen fékezéssel csökkentette, amely miatt a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.

Fejér Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a férfi 2019. október 17-én Pákozdon, a Budai úton Székesfehérvár irányából Sukoró felé vezette a személygépkocsiját, amikor utolérte a sértett által az úttest jobb szélén hajtott kerékpárt, elhaladt mellette, a kerékpáros elé sorolt és hirtelen fékezett ugyanerre késztetve a sértettet is. A kerékpáros lábfeje a pedálhoz volt rögzítve, ezért a fékezés után nem tudta a lábát kiakasztani, a kerékpár az első tengelye körül megfordult, a sértett pedig a bal vállára érkezve az aszfaltra esett. A kerékpáros az esés következtében súlyos sérülést, a bal vállcsúcs izületének ficamát szenvedte el. Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását, továbbá közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott – tájékoztatott Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!