Vezetői engedélye sem volt

2020.05.04. 09:06

Elütöttek, majd magára hagytak egy kerékpárost Ráckeresztúron

A Székesfehérvári Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki 2019. március 25-én este, Ráckeresztúron személygépkocsijával elsodorta a kerékpárral közlekedő sértettet, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott.

Fejér Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi lakott területen meg kívánta előzni a vele azonos irányban, az úttest jobb oldalán kivilágított kerékpárjával közlekedő sértettet, azonban az előzés során nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és a sértettet a gépkocsival elsodorta. A sértett az első szélvédőre, majd a jobb oldali füves árokba esett, az elütés következtében szárkapocscsont törést szenvedett. A vádlott a balesetet követően megállás és segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!