A lopással okozott kár 8 millió forint

2020.05.21. 17:15

Bűnügyi felügyeletet rendeltek el a seregélyesi kastélytető megrongálóinak

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon megtartott ülésen a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Székesfehérvári Törvényszék

A vörösréztolvajok a kastély mögötti erdő felől érkeztek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Magatartási szabályként előírta, hogy az egyik gyanúsított a tartózkodási helyéül szolgáló települést egyáltalán nem, a másik gyanúsított kizárólag munkavégzés céljából hagyhatja el. A bíróság elrendelte azt is, hogy a gyanúsítottak mozgását nyomkövető technikai eszközzel kell ellenőrizni.

A megalapozott gyanú szerint a két gyanúsított társaikkal 2020. április 22-ét megelőzően több alkalommal megjelent Seregélyesen, a Zichy-Hadik Kastélynál, ahol a kastély tetőszerkezetét megbontva 402 m2 rézlemezt jogtalanul eltulajdonítottak, majd azt egy színesfém átvevő telepen továbbértékesítették. A lopással okozott kár az előzetes szakvélemény szerint 8.000.000,- forint.

A gyanúsítottak vagyon elleni bűncselekmény miatt ezidáig nem voltak büntetve, azonban a folytatólagos jellegű elkövetés, a gyanúsítottak kitartó szándéka megalapozza annak a veszélyét, hogy kényszerintézkedés hiányában a gyanúsítottak újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el. A bíróság ugyanakkor – erre utaló konkrét adat hiányában – nem találta megalapozottnak, hogy a gyanúsítottak kényszerintézkedés hiányában veszélyeztetnék a bizonyítást. A bíróság álláspontja szerint a bűnismétlés megakadályozásához a gyanúsítottak mozgásának korlátozása, illetve folyamatos figyelemmel kisérése szükséges, de egyben elegendő.

A végzés ellen az ügyész szigorúbb magatartási szabályok előírása érdekében fellebbezést jelentett be, ezért a kényszerintézkedés tárgyában végleges határozatot a Székesfehérvári Törvényszék másodfokú tanácsa hoz – tudtuk meg a Székesfehérvári Törvényszéktől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!