Pusztított az időjárás

2018.07.31. 20:00

Viharkár: Kidőlt, megtört és vezetékeken fennakadt fák Kálozon

A sötét fellegek most már rendszerint nemcsak szelet és esőt, de ágakat, gallyakat is magukkal hoznak megyeszerte.

Szanyi-Nagy Judit

Július 30-án sok helyen ez a látvány fogadta Kálozon a járókelőket, utazókat

Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

A minap Kálozra érve elkerekedett a szemünk: a településközpontban igazán nagy pusztítás volt megfigyelhető. Egymást érték a leszakadt faágak, az úttestet levéltakaró fedte, a villanyvezetékekről kisebb gallyak lógtak, a buszállomás egyik szemétgyűjtője pedig a földre borulva mutatta meg tartalmát.

Szakemberek kellettek a gallyak eltávolításához
Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

– Magánházaknál és közterületen egyaránt nagy problémát okozott a július 30-ai vihar. Az előbbi területeken gyümölcsfák, például szilva- és almafák dőltek ki, míg utóbbi helyszíneken, úgymint a templomkertben, egy nagy ág törött le, amely az épület kerítését, kisajtóját is megrongálta. A Gárdonyi Géza utcába az áramszolgáltatót is ki kellett hívni a fennakadt ágak eltávolítása miatt – bővítette a károk sorát Weisengruber Imre polgármester.

A felszámolásban közmunkások és önkormányzati dolgozók vettek részt, már másnap kora reggel: összeszedték az ágakat, leveleket, majd egy helyre, a mozi udvarára szállították azokat.

– A magántulajdonban lévő területek káreseményeiről a tulajdonosok gondoskodnak, mi pedig később döntünk a fák, gallyak sorsáról. A megsérült kerítés és kapu az egyház tulajdonát képezi, ezért arról, valamint a hozzájuk kapcsolódó fák utóéletéről az egyházon belül működő testület dönt – magyarázta az elöljáró, hozzátéve: a probléma sajnos nem oldódott meg.

Július 30-án sok helyen ez a látvány fogadta Kálozon a járókelőket, utazókat
Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

– A településközpontban, a tűzoltószertárnál, a sportpályánál és a felújított öltözőnél is számos idős, nagyjából ötvenéves fa van, a jegenyétől kezdve a tölgyön, kőrisen, fekete dión át a fűzfáig. A szépségük mellett nagy problémaforrást is jelenthetnek, hiszen öregek már, de nem egyértelmű, ki dönt róluk és ki vállalja a felelősséget a sorsukról. Éppen ezért a következő testületi ülésen a fahelyzetről is szó lesz, amely, ha van rá igény, közmegbeszélés tárgyát képezi majd – részletezte a polgármester.

Sárkeresztúron egy ház tetejét is megrongálta a megyénken átvonuló vihar. Az első hírek szerint senki sem sérült meg az eset során, amelyhez a sárbogárdi hivatásos tűzoltók vonultak ki. Az egység eltávolítja az épület födémszerkezetéről veszélyesen lelógó tárgyakat. A tűzoltók távolították el az épület födémszerkezetéről lelógó tárgyakat.

Olvasónk, Hufnágel-Vörös Andrea is küldött képet a helyszíni állapotokról. Az ő házukba gömbvillám csapott. A tető is megrongálódott és kitört egy fát.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!