Cserbenhagyásos

2018.02.23. 13:34

Jelentkezzen, ha látta ezt a hétvégi balesetet!

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

police.hu

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 07010/551/2018. bűnügyi számon cserbenhagyás vétségének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2018. február 18-án 17 óra 50 perc körül a 8123-as számú út 9+950-es kilométerénél.  Egy Ford típusú személygépjármű Székesfehérvár irányából Zámoly felé közlekedett, azonban előzési manővere során összeütközött egy szemből érkező Hyundai típusú személygépkocsival. A Ford ismeretlen sofőrje az ütközést követően adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki tanúja volt a bűncselekménynek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!