Nyomozás

2018.01.19. 13:08

Rokonait akarta felgyújtani egy polgárdi férfi – Vádat emelnek ellene

Előzetes letartóztatásban várta a büntetőeljárás befejezését az a férfi, aki hozzátartozóit akarta felgyújtani Polgárdiban.

police.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszély okozása bűntett, emberölés bűntett kísérlet, lopás vétség, valamint magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy polgárdi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján az 54 éves férfi egy korábbi családi konfliktus miatt 2017. június 13-án nem sokkal éjfél előtt Polgárdiban, egy Jókai utcai ingatlan udvarán parkoltatott Suzuki típusú személygépkocsit, valamint a családi ház nyílászáróit égésgyorsítóval szándékosan lelocsolta azzal a céllal, hogy a házban tartózkodó hozzátartozóit felgyújtsa, majd az ingatlan egyik melléképületből eltulajdonított egy láncfűrészt. A férfi felgyújtotta a személygépjárművet, azonban további cselekményében az egyik szomszéd megzavarta, ezért elmenekült a helyszínről.  A rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatása során tényfeltáró, beismerő vallomást tett.

Forrás: police.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben folytatott nyomozást a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Fejér Megyei Főügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!