újautó-eladások

2018.02.19. 12:30

Már nem a legolcsóbb autó kell a magyaroknak

Tavaly 14 évre nőtt az autók átlagos életkora, pedig az újautó-eladások számának növelésében is az élen járunk. Idén januárban csaknem negyven százalékkal több új autót adtak el.

Budai Dávid

dfgbdfgbdfg Foto: df

A vártnál több, mintegy 116,3 ezer személyautót értékesítettek tavaly Magyarországon, ráadásul a kereskedők tapasztalatai szerint a magánvásárlók is kezdenek visszatérni, vagyis lassanként magához tér a 2008 utáni időszakban hanyatlásnak indult piac. Az elmúlt években folyamatosan növekvő használtautó-import 2017-ben rekordévet zárt: a 155,4 ezer külföldről behozott kocsi 9,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ami viszont baj, hogy 61 százalékuk idősebb tízévesnél. Részben ez is oka, hogy a magyarországi gépkocsipark átlag-életkora lassuló ütemben ugyan, de tovább emelkedik, tavaly június végére elérte a 14 évet.

Folyamatos a növekedés

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint éppen tíz éve indult meg a gépjárműpark öregedése. 2006-ban még 10,3 év volt az autók átlagos életkora, amit mindössze egy évig sikerült tartani, 2008 óta viszont folyamatos a növekedés. A járműpiaci helyzetre magyarázat lehet az is, hogy mind a regisztrációs adó, mind a teljesítményadó kevesebb, ha öregebb az autónk, nyilván ez nem ösztönzi a vásárlókat az új autók vásárlására. Természetesen az sem lehet megoldás, hogy a kisebb értékű, használt autók adóterheit emeljék, hiszen ezzel éppen a kispénzű vásárlókat büntetnék. A mostani folyamatokat generálhatja az is, hogy a korábbi rossz tapasztalatok miatt kevesen mernek hitelt felvenni, így inkább készpénzes autóvásárlásban gondolkodnak, itt viszont nyilván csak az olcsóbb, öregebb autók jöhetnek számításba.

Januárban az előző év azonos időszakához képest 38,5 százalékkal több, 8891 új személyautót és 36,2 százalékkal több, 1648 kishaszon-járművet helyeztek forgalomba – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a hónap elején. Az MGE éves előrejelzése szerint idén 125 ezer személygépjármű kerülhet forgalomba. Folytatódik a magánvásárlók visszatérése, amely meghaladja a negyven százalékot, miközben valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része – különösen az egy-három autós céges vásárlások – magánvásárlásnak tekinthetők.

A januári 89,2 százalékos növekedés ellenére a motorkerékpár-piac továbbra is gyenge, januárban mindössze hetvenet helyeztek forgalomba, idén pedig mintegy 2500 kerülhet újonnan az utakra. Ennek a járműfajtának az értékesítését nagyban befolyásolja az időjárás. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogóazonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a közlekedési céllal, nem hobbira szolgáló motorok esetében, valamint könnyíteni kellene még a robogókhoz szükséges „B” kategóriás jogosítvány megszerzésének a folyamatát – tették hozzá.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének előrejelzése szerint idén 125 ezer személygépjármű kerülhet forgalomba Fotó: FMH-illusztráció

Egyre több autó fogy

Megkérdeztünk egy szakértőt, aki évtizedek óta foglalkozik új és használt autók értékesítésével. Az ő tapasztalata is az, hogy egyre több autó fogy, az új- és használtautó-piacon egyaránt, és a flottaértékesítés mellett valóban egyre több magánember érdeklődik az autók iránt, aminek oka a fizetőképes vevőkör megerősödése. Olyannyira így van ez, hogy hazánk az újautó-eladások növekedési ütemét tekintve tavaly a második helyen állt az unióban. A szakember szerint mostanában egyáltalán nem a legolcsóbb kategóriát keresik a vásárlók, hanem az 1,5-3 millió forintos autókat, de nem ritka a 4-5 milliós használt autók eladása sem. Ezek az autók persze jóval fiatalabbak, mint az átlag. A vásárlók felismerték, hogy a tetemes szervizköltség és a továbbértékesítés nehézsége nem feltétlenül térül meg egy idős autónál, arról nem is beszélve, hogy az autókat sújtó adók mértéke arányaiban – a gépjármű értékéhez viszonyítva – sokkal magasabb, mint egy új autó esetében. Megtudtuk, a közeljövőben érdemi változás várható, ugyanis a teljesítményalapú adózás áttér a környezeti besorolás szerinti adózásra, amely megváltoztathatja a helyzetet, a fiatalabb autók felé billentve a mérleget. Ami nem is ártana, mivel a gépjárműpark öregedése több szempontból is rossz, egyrészt a környezetszennyezés, a kevésbé előnyös gazdaságossági mutatók, valamint a biztonság szempontjából sem szerencsés, ha ilyen autók árasztják el az utakat. A növekvő újautó-eladások fiatalíthatják a járműállományt, és egyben az imént említett negatív hatásokat is mérsékelhetik. A szakember hangsúlyozta, a közelmúlt dízelbotrányai meglátszanak az eladásokon, mivel a dízelüzemű gépjárművek iránti kereslet érzékelhetően csökkent.

A hibridek előretörése

Kétségtelen, hogy szükség van környezetvédelmi fejlesztésekre a dízelüzemű gépjárművek esetében, de jó tudni azt is, hogy a dízelek kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint benzines társaik. A belső égésű motorral üzemelő autók kiváltása még várat magára. A szakember szerint az elkövetkező évtized legfeljebb a hibridek előretörését fogja elhozni – ahhoz, hogy az elektromos autók igazán elterjedjenek, még húsz-harminc év kell. A nyugati megyékben egyébként leginkább a racionális döntések a megfigyelhetőek, mind a hengerűrtartalom, mind az autó méretét illetően, a nagyobb autókat inkább a fővárosban és a keleti országrészben keresik a vásárlók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában