Spórolni a bőség zavarában

2018.08.15. 14:00

Drága az iskolakezdés, ha mesehősök vannak a táskában

Az iskolakezdés komoly terheket ró családokra, minden évben. A nyaralásra félretett forintok gyorsan elfogynak és velük az aranytartalék is. Így jön el az augusztus vége és vele a roham: megvásárolni mindent, ami az iskolához kell.

Palocsai Jenő

Balogh Lili édesanyjával együtt igyekezett olyan tanszereket válogatni az egyik fehérvári írószerboltba, melyek elengedhetetlenek, divatosak, de költséghatékonyak is

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A kormány 2011-ben döntött arról, hogy felmenő rendszerben biztosítja a tanulók számára az ingyenes tankönyvhöz való jutást. A 2013-14-es tanévre beiratkozó elsősök voltak azok, akik először részesültek ebből a kedvezményből. Tavaly újra napirendre tűzte a kormány az ügyet és a felmenő rendszert megszüntetve, egyszerre került a kedvezményezettek körébe a 2018-19-es tanévtől a teljes felső tagozat, sőt a 9. évfolyam is. A döntés értelmében tehát térítésmentesen jut tankönyvcsomaghoz az 1–9. évfolyam valamennyi tanulója, illetve a 10–12. évfolyamon azok, akik normatív támogatásra jogosultak, de azok is, akik nemzetiségi vagy gyógypedagógiai nevelésben vesznek részt. Az iskola vagy a normatíva felhasználásával oldja meg a beszerzést vagy kölcsönzi a Könyvtárellátótól.

Balogh Lili édesanyjával együtt igyekezett olyan tanszereket válogatni az egyik fehérvári írószerboltba, melyek elengedhetetlenek, divatosak, de költséghatékonyak is
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az államilag ingyenes tankönyvek tartós könyvként kezelendők, ezeket az iskolai könyvtárak állomány-nyilvántartásába kell venni és az utolsó tanítási napon vissza kell kerülniük az iskolába. Ezen kategóriának nem részei a munkafüzetek, munkatankönyvek, valamint az első és a második évfolyamos könyvek, mivel az új szabályozás értelmében az alsó két évfolyamon megszűnt a tartós használat. Az állami és egyházi általános iskolások és a középiskolákat most kezdő gólyák tankönyvei tehát ingyenesek.

A hírek egyre drágább füzetcsomagokról és kiegészítőkről szólnak. Az egyik legnagyobb gond a bőség zavara. Gyakran vesznek a szülők olyat, ami olcsó, de nem kell semmire. Ceruzák és tollak vagy vonalzók, bármit is nézünk meg egy boltban, kapunk már száz forinttól és néha ezer fölé is emelkednek az árak. Az iskolának és a pedagógusoknak vannak igényei, melyeket éppen a gyerekek fejlődése érdekében fogalmaznak meg.

A bodajki Hadnagy Anikó, Tibor és Péter már felszerelkezve várja a becsöngetést
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A nagy áruházak polcai roskadásig vannak és csábítók az árak is, de a hagyományos papír-írószer boltokban pontosan tudják, hogy mire van szükség. Az idén 30-40 ezer forintokról szólnak a hírek gyermekenként, ám ezzel szemben, a város szívében, a papír-írószer boltvezetője elmondta, hogy egy átlagos felszerelés összeállítása nagyjából 10 ezer forint egy első osztályos számára. Ez az alap, de tartalmaz mindent, amire szükség lehet.

Pirkhoffer Erzsébet ötvözte pedagógusi tapasztalatait, komoly kutatómunkájának eredményével. Gyakran többet tudnak a gyerekekről a boltban, mint a belépő szülők. A normál iskolákban az iskolakezdés 10 ezer forintnál kezdődik és a legdrágább a képzőművészeti iskolákban sem éri el a 20 ezer forintot a csomag. Fontos, hogy az iskolatáska iskolatáska legyen, akkor is, ha dobozos, akkor is ha nagyobb gyerekek számára vesszük. A hátizsákok alkalmatlanok, mert nem védik a gyerekek gerincét, hátát. Akár már ötezer forintért is beszerezhető egy egyszerűbb változat, azonban a felső tagozatban egyre inkább az a fontos, hogy milyen minta van rajta, milyen márkájú a felszerelési tárgy, így ez jelentősen megdrágíthatja a beszerzést, de ez már a szülő és a gyermek saját döntése. A szabványméretű tornazsák is kerülhet ezer forintba, de persze többszörösébe is, ha divatos.

És a költekezés korántsem ér véget a „kötelezővel”. Szülők tömegei készülnek, nagy reményekkel és még nagyobb pénztárcával, hogy gyermekük az lehessen, ami akar, vagy az, amit a szülő akar. A legdrágább szakkörök egyike a zenei oktatás, ami körülbelül 20-30 ezer forint félévente és akkor még ott van a hangszervásárlás, aminek szinte nincsen felső határa. A kézműves foglalkozások és a tánc is több mint 10 ezer forintos kiadást jelent, félévente.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában