Sok a mikrovállalkozás a megyében

2017.11.29. 12:00

A feldolgozóipar viszi Fejérben a prímet

A megyei TOP 500 közé kerüléshez 2016-ban 503 millió forint nettó árbevételre volt szükség, a TOP 100 körbe 2 milliárd 814 millió forintot kellett realizálni.

FMH-információ

Ez derül ki a NAV megyei igazgatóságának adataiból. A megyei vállalkozások több mint egyötöde – akárcsak 2015-ben – a kereskedelmet és gépjárműjavítást jelölte meg fő tevékenységeként. A TOP 500 feldolgozóipari pozíciója erősödött, 134 vállalkozás kapcsolódott e tevékenységi körhöz, megközelítve a kereskedelem, gépjárműjavítás 32,4 százalékos koncentráltságát.

Fejér megyében a vállalkozások többsége önfoglalkoztató volt, vagy egy főt alkalmazott az elmúlt két évben, a kevesebb mint 10 alkalmazottal működők részesedése meghaladta a 90 százalékot. A nettó árbevétel alapján kiemelt cégek közül több mint négyszáz vállalkozás jelölt meg 10 fő feletti foglalkoztatotti létszámot, a százas listába kerülteknél pedig már csak öt olyan vállalkozás volt, ami ennél is kevesebb létszámmal működött. A megyében 250 fő felett foglalkoztató 40 vállalkozás a TOP 500-as kör részét képezte.

A Fejér megyei vállalkozások alaptevékenységét meghatározó üzemi bevétel 2016-ban 3 237,5 milliárd forint volt, 2,9 százalékos mérséklődés eredményeként. Az üzemi bevételben a meghatározó súlyt az értékesítés nettó árbevétele képviselte, a 2016. évi társasági adó bevallásában 10 364 megyei vállalkozás összességében 3 090,7 milliárd forint árbevételt ért el, 85,5 százaléka a TOP 500 céghez kötődött. A nemzetgazdasági ágak rangsorában első helyen a feldolgozóipar szerepel a megyei nettó árbevétel felével. (A NAV elemzése teljes terjedelmében lapunk TOP 100 című kiadványában olvasható.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában