Erősíti majd a helyi közösséget

2023.04.25. 15:00

Helyi piac épületének átadására vár mindenkit Fehérvárcsurgó

Nem szimplán egy megnyitóra, valóságos ünnepre készülődnek a helyi lakosok és az önkormányzat – tudtuk meg Temesvári Krisztiántól.

Palocsai Jenő

A település központjában, a butiksorral szembeni telken kapot helyet az új helyi piac

Forrás: Önkormányzat

– Április 29-én, szombaton délelőtt adjuk át a közösségnek és a helyi termelőknek a nemrégiben elkészült helyi piacot. Bízva abban, hogy szombaton szép idő lesz, már délelőtt 9-kor megkezdődik az ünnepünk, melynek első felvonása a megnyitó. Ezt követően elhelyezzük az újonnan elkészített és birtokba vett területen az időkapszulát, majd a történelmi egyházak megáldják a településközpontban felépített, fedett piacot – mondta a polgármester.

Természetesen nem marad el a szórakozás sem, így a megjelentek élvezhetik, ahogy a 3Falu Táncműhely Csurgó csoportja a 3Falu Bandájának élő zenéjére táncolnak.

Az ünnep után aztán elkezdődhet a munka, éppen ezért őstermelők, kistermelők jelentkezését várja a fehérvárcsurgói önkormányzat a község 40 km-es körzetéből, hogy saját gazdaságukból származó mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari terméküket az új és minden igényt kielégítő termelői piacon értékesítsék. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában