Frissen Fejérből

2022.12.05. 11:05

Máris béremelést kaptak az épülő iváncsai gyár dolgozói

Októberig visszamenőlegesen 7 százalékkal megemelte minden alkalmazottja alapbérét az iváncsai gyár vezetősége.

Szanyi-Nagy Judit

Illusztráció!

Forrás: Nagy Norbert / FMH-archív

Az SK On Hungary a rendkívüli infláció mellett is szeretné megőrizni munkatársai bérének reálértékét, ezért döntött úgy még az év vége előtt, hogy eképpen segíti munkavállalóit – derül ki a cég sajtóközleményéből. Ahogyan az is, hogy a döntés azokra is vonatkozik, akik jelenleg a próbaidejüket töltik vagy Komáromban vesznek részt a szakmai betanuláson.

Az akkumulátorgyár első bérpolitikai lépése az volt, amikor a közelmúltban a bejárástámogatást saját autó használatakor nettó 35 forint per kilométerről 45 forint per kilométerre, az étkezéstámogatást pedig napi nettó 900 forintról 1600 forintra emelték. A cég 2022 nyarán indította a toborzást épülő iváncsai üzemébe, decemberben pedig már a 300. új munkatárs is belépett a vállalathoz. Az akkumulátorgyár 2023 első félévére tervezi indulását; Komáromban 2018-ban tették le az alapkövet, amelyet követően kiépült a gyár, az iváncsai üzem építését 2021-ben jelentették be. A Fejér megyében épülő gyár Magyarország eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása, mely mintegy 681 milliárd forintból valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában