Edukáció

2022.10.25. 20:39

Együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem és a zichyújfalui drónos csapat

A közös munkának köszönhetően a hallgatók gyakorlatorientált képzéseken vehetnek részt, melyek során csúcstechnológiát ismerhetnek meg.

Elekes Gergő

Pál Károly hangsúlyozta, Európában egyedülálló oktatási rendszert hoznak létre az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karával

Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

Az október 25-én, a Zichy-kastély dísztermében tartott sajtótájékoztatón Füzesiné Kolonics Ilona, Zichyújfalu polgármestere, Molnár András, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja, Pál Károly, a KU-Me Invest Kft. ügyvezetője, valamint Szaniszló Mónika, a cég oktatási igazgatója vett részt.

A megjelenteket Szaniszló Mónika, hazánk első női drónpilóta oktatója köszöntötte, akitől a szót Füzesiné Kolonics Ilona vette át. A településvezető elmondta, igazán büszke arra, hogy a mindössze 25 éve önálló község egy ilyen súlyú eseménynek lehet a házigazdája.

– Székesfehérvár egy gyönyörű város, ahol jó diáknak lenni. Az ilyen együttműködéseknek pedig pont az lenne a lényege, hogy minél közelebb hozzunk minden szolgáltatást a lakóhelyünkhöz, itt próbáljunk meg élni, boldogulni, a megszerzett tudást pedig saját környezetünk építésére felhasználni. Ezt teszik Károly és Mónika is! - mondta el a polgármester, majd büszkén mutatott a díszterem falán található légifelvételre, melyet a település huszadik születésnapjára készített el Pál Károly és Szaniszló Mónika. - A képen jól látható, hogy egy szivecske formában élünk, jó itt lakni, jó itt élni.

Füzesiné Kolonics Ilona polgármester elmondta, az önállóságában fiatal település rövid idő alatt hírnevet szerzett magának
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

Ezt követően Molnár András kapott szót, aki beszédében hangsúlyozta, az egyetem számára rendkívül fontos a gyakorlatorientált képzés, ennek az együttműködésnek köszönhetően pedig a hallgatók olyan oktatásban vehetnek részt, ahol megismerkedhetnek a csúcstechnológiákkal.

– Jómagam 20 éve fejlesztek, kutatok a témában, még bőven abból az időből, amikor a drón fogalma még nem is nagyon létezett. Annak a technológiának, amit annak idején még csak csodáltunk, itt megjelenik egy valós alkalmazása.

Hozzátette, az Óbudai Egyetem életében ez a cég az első olyan partner, aki a dróntechnológiák alkalmazásával foglalkozik, és külön öröm, hogy ez az együttműködés az Alba Regia kampusz keretéből valósulhat meg.

– Fehérvár egyike azon science parkjainknak, amiket az Óbudai Egyetem épít. Magyarországon egyedülálló módon három ilyen park létesül, Kaposváron, Zsámbékon és Székesfehérváron.

A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy Molnár András maga is pilóta, így repült már Zichyújfalu felett, a települést és környezetét pedig egy rendkívül jó helyszínnek tartja arra, hogy dróntechnológiákat kísérleti szinten, gyakorlati szinten és kutatási szinten is lehessen alkalmazni.

– Azt gondolom, hogy gyümölcsöző kapcsolatra számíthatunk. Igyekszünk a technológiákat az adott régiókba is eljuttatni, és azt szeretnénk, ha a fiatalok nem feltétlenül költöznének Budapestre, hanem itt maradnának a tanulmányaik elvégzése után is, mert rendkívül nagy lehetőségeket kínálnak az adott régiószegmensek, és sokkal költséghatékonyabb az egyetem számára is, ha helyben tudjuk a képzést biztosítani. Később, amikor okleveleket szereznek, megszerezték a kvalifikációjukat, maradni fognak a régióban, ott telepednek le, ott alapítanak egzisztenciát, családot és a régiót erősítik tovább, ami nemzetgazdasági szempontból is egy kiemelt stratégiai cél. Örülök, hogy sikerült olyan településeket találni itt Székesfehérvár környékén, akik szintén így gondolkodnak.

A beszédek sorát Pál Károly zárta, aki elmondta, a Double Ring Wings csapata, mely mintegy hét éve foglalkozik a dróntechnológiával, egy éve állt össze a Ku-Me Invest alapítóival. Alapvető céljuk volt, hogy azokat az eszközöket, melyeket fejlesztenek, valós körülmények között, élesben is be tudják vetni, legyen gyakorlati hasznuk. Közös együttműködést kezdtek meg az EK-CER-rel a különböző sugárzásmérő és gázmérő rendszerek pilóta nélküli légijárművekbe való integrálásában. Egy rendezvény során találkoztak az Óbudai Egyetem kutatóival, ahol kiderült, hogy párhuzamosan dolgoznak ugyanazon.

Egyike a különleges eszközöknek, melyet a székesfehérvári Kutatók Éjszakáján is láthatott a közönség
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

– Magyarországon rengetegen foglalkoznak úgynevezett high-tech-kel, olyan technológiákkal, amik most a húzóágazatot képviselik, akár nemzetgazdasági szempontból, akár globálisan, a világ fejlődésének viszonylatában. Ezek a párhuzamos fejlesztések viszont sokszor nem találkoznak, így számunkra teljesen egyértelmű volt a konferencia után, hogy megkeressük az Óbudai Egyetemet együttműködési szándékunkkal. Az a nyitott gondolkodás pedig, ami fogadott minket, egészen lenyűgözött, rögtön elindult egy közös gondolkodás, egy fejlesztési irány, aminek eredménye az, hogy ma szerződést írunk alá.

Hozzátette, ebben a közös munkában sokkal több potenciál van, mint azok az eszközök, amiket jelenleg fejlesztenek vagy közösen elkezdtek építeni. Elsősorban az egyetemi képzésben való integrálódásuk egy nagyon fontos szempont, amihez tananyagok kialakításában már 4-5 éves tapasztalatuk van.

– Közösen fel tudunk építeni egy olyan edukációs rendszert, ami meggyőződésem szerint Európában szinte biztosan egyedülálló lesz a közeli jövőben, hiszen mindannyian teljesítményorientáltak vagyunk, minél hamarabb, minél hatékonyabb végeredményt szeretnénk kihozni a közös együttműködésből.

A régóta várt aláírás pillanata
Fotós: Elekes Gergő / Feol.hu

És hogy miért szerettek volna mindenképp egy fehérvári egyetemmel közösen dolgozni és Zichyújfalut központnak megtenni?

– A cég 4 tulajdonosából 2 itt él, Szaniszló Mónika itt is született, én pedig betelepülő vagyok. Betelepülőként mindig úgy éreztem, hogy a kis településnek, ha már idejöttem, érdemes és illik valamit letenni az asztalára. Azt gondoljuk, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy be tudjuk bizonyítani, egy kis település igenis tud integrálódni a világ fejlesztési élvonalában, igenis benne tud lenni a kutatás-fejlesztési projektekben, és meg tudjuk mutatni azt, hogy ezeken a pici településeken is vannak olyan rejtett erőtartalékok, akár humán erőforrás, akár a térség tekintetében, amiket nagyon fontos a nemzetérdek szempontjából kihasználni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában