Számolási szakaszban vannak

2022.09.25. 08:00

Nem terveznek bezárásokat Móron

A kialakult energiahelyzet nem csak a családokat érinti érzékenyen, hanem a különböző létesítményeket, intézményeket fenntartó önkormányzatokat is. Móron jelenleg a számolás szakaszában vannak a szakemberek.

Palocsai Jenő

Fotó: pexels

Mór egyszerre a bor és az ipar városa is, emiatt legalább annyira jellemzi a fejlődés, mint a hagyományőrzés. Ennek megfelelően nemcsak az infrastruktúrát kell ellátnia árammal, energiával, hanem a sportegyesületek és egyéb civil szervezetek életét is. A jelenlegi energiaválságban is mindent elkövet, hogy intézményei zavartalanul kiszolgálhassák a közösség igényeit. Fenyves Péter polgármester elmondta, hogy jelenleg is folyik a számolás, hogy hogyan lehetne a lehető legzökkenőmentesebben átvészelni az előttünk álló időszakot. A város vezetője nem tagadta, hogy bizonyára lesznek a jövőben olyan megszorító intézkedések, amik nem aratnak majd osztatlan sikert, de most még úgy áll a helyzet, hogy sem a Lamberg-kastély, sem a benne búvó Radó Antal Könyvtár nem zár be. És nincs tervbe véve a Wekerle Sándor Szabadidőközpont bezárása sem, vagyis tovább folyhat a már megszokott eredményes munka, mellyel az ifjú úszók, az öttusázók, és a sportolók a város hírnevét öregbítik. A komplexumba nemcsak sportolók, hanem magánemberek is járnak úszni, így egyelőre az ő őszi-téli sportolásuk is garantált.

Azt is megtudtuk, hogy az óvodák is megkapnak minden létező támogatást, ugyanakkor az iskolák nem, vagyis nem a várostól, hiszen azoknak más szervezetek a fenntartói, döntéshozói.

Beszéltünk Pallag Róberttel is, a móri távfűtési vállalat vezetője sem tudott egyelőre pontos adatokkal szolgálni. A Mórhő bekérte a megfelelő helyekről az emelt árú gázról szóló árajánlatokat. Amíg azok nem érkeznek meg, addig nekik is csak a tervezés és a számolgatás marad, hogy hogyan tudják megoldani a kialakult, cseppet sem könnyű helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában