Frissen Fejérből

2022.05.17. 08:00

Júliusra datálható a Csók István Művelődési Ház következő felújítási üteme

Néhány hetes munka vár az épületre.

Majer Tamás

A szakmunka után már csak az udvarrendezés lesz hátra

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Még tavaly nyert el 15 millió forint Magyar falu program-támogatást Sáregres községe a nagy festőművészről elnevezett kulturális intézményük épületének jobbítására. 
– A művelődési ház energetikai felújítását tervezzük – mondta el lapunknak Albertné Tiringer Mária polgármester. Arról is beszélt, hogy már évek óta újítgatják az épületet. Nem folyamatosan, hanem szakaszosan, ahogy éppen forrás kerül rá. A felújítások ütemét az aktuális pályázati lehetőségek szabták meg. – Nagyon-nagyon indokolt az épület vízszigetelése, a homlokzat és a födém szigetelése is – sorolta a faluvezető; nos, ezek most végre megtörténnek, s a szigetelés miatt megromlott állapotú külső vakolat is újra szép lesz a nyári munkák végeztével. – Első körben kicseréltük a külső nyílászárókat és a külső vakolatot, mert az már nagyon csúnya volt. Második lépésben valósulhatott meg a tetőfelújítás és a belső felújítás – utalt vissza Albertné Tiringer Mária a korábbi ütemekre. A nyári energetikafelújítás után már csak egy kis udvarrendezés lesz hátra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában