Frissen Fejérből

2022.05.20. 13:09

Gőzerővel haladnak a munkálatok a Móri Radnóti Miklós Általános Iskola új épületében és udvarán (videó)

Bár az Viva Palazzo a generálkivitelező de számos alvállalkozó végzi egyszerre, egymással párhuzamosan az építési munkálatokat, illetve az utolsó simításokat.

Palocsai Jenő

Forrás: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap

Uhlár Ottó építésvezető elmondta hogy az egyik teremben az álmennyezet készül, a másikban már festők dolgoznak, míg az emeleti gépházban a fűtés; illetve a légtechnikarendszer központi egységeit alakítják ki. Az udvaron ezalatt térköveznek, illetve a kapuoszlopok pilléreit betonozzák.

Abban a szerencsében lehetett része a Fejér Megyei Hírlap illetve a feol.hu munkatársainak, hogy bepillantást nyerhettek a folyamatokba. Az új épület jelenleg még csak építési területnek számít, vagyis bárki nem léphet be az új iskolába. Az átadás ideje még messze van, de Kajos Péterné igazgató beengedett minket, hogy láthassuk azt, amit sokan majd csak ősszel fognak, vagyis a szaktantermekkel, tornacsarnokkal, és minden ehhez kapcsolódó részlettel felszerelt új iskolaépületet.

A beruházás megrendelője a Székesfehérvári Tankerületi Központ, akitől szintén megkaptuk a hozzájárulást hogy beszámolhatunk az újság olvasóinak erről a fejlesztésről illetve annak jelenlegi állapotáról. 

A készültségi szint 90 százalék feletti és a Viva Palazzo korábban tervezi befejezni a munkát, mint az augusztus 2-i teljesítési határidő, de ettől függetlenül az átadás pontos dátuma még nem ismert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában