Frissen Fejérből

2022.03.29. 14:00

Trikolór színeket kap a látogatóközpont a Miskahuszárnál

Különleges látványvilágot tervez a Miskahuszár szobra köré az új tulajdonos: a látogatóközpont trikolór éjszakai megvilágítása 1848-as zászlóra emlékezteti majd a szemlélőt. A látványtervek már elkészültek.

S. Töttő Rita

Forrás: Látványterv: Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány

A Miskahuszár mellé tervezett látogatóközpont tervei immáron nyilvánosak – hangzott el szombaton, a Halász-kastélyban megrendezett Péreli Zsuzsa kiállítás megnyitóján. L. Simon László, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány alapítója - összefoglalta az elmúlt évek térségben végzett kulturális-turisztikai mérföldkőnek számító beruházásait, projektjeit – hangsúlyozva a „szkeptikusoknak”: nem adják fel a küzdelmet. Hat éve nyitották meg a Halász-kastély kapuit, amely megszámlálhatatlan program helyszíne. Két éve újították fel a Vörösmarty Emlékházat, s nyitották meg a Csajághy Laura Színpadot, amely kezdetek óta teltházzal működik. Megalapították a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskolát, amely párhuzamosan működik a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvánnyal:

 

- S lám, a Halász Gedeon Eseményközpontban is színvonalas rendezvények sorával vagyunk jelen, például a Téli Pavilon színházi előadásaival. Pár hét és átadjuk a Vörösmarty Emlékház szomszédságában a Liszt Művészházat, újabb nagyon érdekes helyszínnel gazdagítva a velencei-tavi kulturális élet kínálatát. Akik Velencén járnak, láthatják, hogy a majdnem elpusztult, rettenetesen romos állapotban lévő Meszleny-kastély felújítását megkezdtük. Egy év múlva reményeim szerint nagyon izgalmas tartalommal nyitjuk meg a kapuit. Bízom benne, hogy a velencei önkormányzat is felébred, mellénk áll s például a körülötte lévő parkot és tábort visszaadja a kastély környezetének és a térség legnagyobb, egybefüggő parkjával fogadhatjuk a látogatókat.

Forrás: Látványterv: Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány

Mindeközben a népfőiskola művésztelep tervei is elkészültek, ahol a kollégiumok megvalósításában jelentős művészek vesznek részt. Majd rátért a legújabb tervekre: - Ha már a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány megkapta ajándékul a Miskahuszár megálmodójától a szobrot, amely nagyon sok vitát váltott ki, akkor itt az ideje, hogy ott is csináljunk valamit. Nagyon izgalmas látogatóközpontot terveztünk ide, szép háromszög tetők állnak össze egy ’48-as zászlóvá. Ezt a hatást erősíti majd az éjszakai megvilágítás, amely az autópályáról nézve is igen látványos lesz a piros-fehér-zöld trikolór fényekkel. Ez tehát a következő nagy terv.

Az 1848-as zászlóra emlékeztet az építmény kinézete
Forrás: Látványterv: Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány

A látványtervek sejtetni engedik a megvalósítandó terveket: a szobor mellé építendő épület áttetsző, légies stílusa mellett helyet kap játszótér, parkoló és fedett terasz is. A Miskahuszárhoz kiépített út vezet majd, körülötte parkosított zöld felülettel. Mindezt a tervek szerint élettel töltik meg, mindamellett, hogy méltó környezetet kap az eddig kietlen puszta dombtetőn álló rendhagyó, kortárs alkotás. Olyan igényes látogatóközpont jön majd létre, amely lehetőséget ad az arra kerekezőknek a megpihenésre, fogyasztásra is. Lesz bringapont, ismeretterjesztő kiállítás és különböző témájú és stílusú szabadtéri programok is a központban. Nemrégiben Görög István, a Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP) ügyvezetője is nyilatkozott a hírlapnak a szobor kapcsán, kiderült, terveik vannak arra, hogyan kapcsolják be a KEMPP turisztikai vérkeringésébe: „a két pontot szeretnénk összekötni, ebből lesz a Miskahuszár kalandút, ami szerepel Székesfehérvár Modern Városok Programjában is, mint megvalósítandó cél.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában