Akár százezreket is megspórolhatunk

2022.02.07. 14:30

Több változás is van az SZJA rendszerében, így több pénz maradhat az adózó zsebében

Ahogy minden év elején, most is eljött az adóbevallások ideje. Mindegy, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy egy könyvelő készíti el a bevallást, a lényeg, hogy a kedvezményekről szóló dokumentumokat össze kell gyűjteni és meg kell őrizni.

Palocsai Jenő

Forrás: FMH-Archív (PT) Illusztráció

Aki bérből, fizetésből él, az tudja, hogy az év elején érdemes egy kis időt eltölteni az adóbevallás előkészítésével, ugyanis jelentős összegek takaríthatók meg egy kis odafigyeléssel. Ez most különösen igaz, ugyanis tovább bővült az SZJA-kedvezmények, így a kedvezményezettek köre. Jelentős személyi jövedelemadó kedvezményt élveznek a teljesség igénye nélkül azok a családok, akik gyereket nevelnek, a krónikus betegséggel, fogyatékkal élők, a 25 év alattiak és azok is, akik rendszeres befizetői az egészség-, illetve nyugdíjbiztosítási pénztáraknak.

 

A kedvezmények járnak, de nem automatikusan, vagyis az igényeket jelezni kell már az adóelőleg-nyilatkozaton.

 

Nagy Tiborné könyvelő elmondta: - Nemcsak a bér jellegű jövedelmek számítanak ilyenkor, hanem például az ingatlan, illetve termőföld vagy akár értékpapír értékesítésből, vagy éppen osztalékból származó bevételek is. Az adóbevallások tekintetében fontos a határidők betartása. Az első határidőn már túl is vagyunk, hiszen minden munkáltatónak meg kellett küldenie az M30-as formanyomtatványt a munkavállalóknak. Itt külön meg kell említeni, hogy ha évközben volt munkahelyváltás, akkor a korábbi munkahely által kiállított adatlap és az új munkahely általi kiadott M30-as is kell, mert a NAV ezt is figyeli. De nekünk is érdemes ezt ellenőrizni az ügyfélkapun keresztül, hogy az adóhivatal adatbázisában megfelelően szerepelnek-e ezek az adatok.

 

A szakember figyelmeztetett: - A következő határidő február 15. Legkésőbb ezen a napon meg kell, hogy kapja mindenki az igazolásokat a nyugdíj-, és egészségbiztosítási pénztáraktól. Ezzel jelentős kedvezményeket érhetünk el, hiszen a pénztárakhoz befizetett összegek akár 20 százalékát is vissza lehet igényelni, igaz, ezt az adózó nem kapja majd kézhez, hanem jóváírják neki a pénztárak.

Akár többször is van lehetőség önellenőrzésre

Ezek a befizetések nem az adóalapot, hanem közvetlenül az adót csökkentik. Nyugdíjcélú öngondoskodás esetén nyugdíjbiztosításnál 130, önkéntes nyugdíjpénztárnál 150, nyugdíj előtakarékossági számlánál pedig 100 ezer forint a kedvezmény, de együtt nem haladhatja meg a 280 ezer forintot. Igaz, hogy 150 ezer forintnyi kedvezmény igényelhető az egészségpénztári befizetések után is, de az önkéntes nyugdíjpénztár és az egészségpénztár után igényelt adókedvezmény együtt nem lehet több mint 150 ezer forint.

 

A családi adókedvezmények igénybevételéhez év elején mindenkinek nyilatkoznia kell, hogy önállóan vagy megosztással kívánja-e igényelni, ahogy azt is, hogy havonta akarja megkapni, részletekben, vagy egy összegben az elszámoláskor. A kedvezmény azokra a hónapokra érvényesíthető, amelyekben a jogosultság legalább egy napig fennáll. A családi adókedvezmény mértéke függ az eltartottak számától. Az összegek úgy alakulnak, hogy egy eltartott esetén 10 ezer, kettő esetén 20 ezer, három, vagy három feletti eltartott esetén 33 ezer forint adómegtakarítás jár eltartottanként.

 

És ha már a családok kedvezményénél tartunk, meg kell említeni a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét. Ha az anyáknak nincs más, összevonás alá eső jövedelme, akkor a személyi jövedelemadójuk nullára csökkenthető. A NÉTAK kedvezménnyel nem csak azok élhetnek, akik most nevelik a négy vagy több gyermeket, hanem azok is, akik ezt korábban tették, legalább 12 éven át.

 

Krónikus betegség, illetve fogyatékosság esetén adható kedvezmények igényléséhez is kell igazolás, amit egy megfelelő szakorvos állít ki. A személyi kedvezmények körébe már olyan betegségek is beletartoznak, mint a laktóz-, vagy gluténérzékenység miatt fellépő betegség. Ezzel a kedvezménnyel 10 ezer forint adómegtakarítás érhető el havonta.

 

Az első házasok kedvezményére az a házaspár jogosult, akinél legalább az egyik házastársnak ez az első házassága. A kedvezmény a házasságkötés hónapját követő két évben érvényesíthető. A házastársak közösen és egyénileg is érvényesíthetik a havi 5 ezer forintos adómegtakarítást.

 

A 25 év alattiak SZJA mentességét a 25. életéve betöltésének hónapjáig érvényesíthető. Ennek összege összefüggésben van az érvényes nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresettel, így a jelenlegi adómegtakarítás maximum értéke 65 forint.

 

Az adókedvezményeket leginkább csak a befizetett adó mértékéig lehet igénybe venni, vagyis, ha valaki mondjuk 150 ezer forint adót fizetett be egész évben, akkor az nem kaphat vissza, írathat jóvá, vagy igényelhet ezt meghaladó összeget.

 

- Akinek van ügyfélkapuja, az fel tudja tölteni elektronikus úton is a kedvezmények igénybevételéhez szükséges igazolásokat és rá tud nézni arra is, hogy mit készített el a NAV. Akinek nincs ügyfélkapuja, annak kipostázzák, mondja Nagy Tiborné, aki nyomatékosan felhívja mindenki figyelmét arra, hogy ha papír alapú, ha elektronikus a bevallás, mindenképpen jóvá kell hagyni. Ha valaki ezt elmulasztja, akkor hiába felel meg az összes adat, és hiába igazolta az összes kedvezményt, a bevallása nem lesz érvényes. Ennek a határideje május 20.

 

Azt is fontos tudni, hogy ha a NAV-hoz az adózó nem küldi be a szükséges dokumentumokat, az adóhivatal úgy tekinti, hogy azok nincsenek. A könyvelő felhívta a figyelmet arra is, hogy mindenki ellenőrizze a saját adatait is, név, születési hely, idő, mert ez a terület is egy lehetséges hibaforrás.

 

Könyvelő vagy a NAV készíti el a bevallást, egyre megy, akkor is becsúszhat egy-egy hiba, hiszen emberek vagyunk, és az is megtörténhet, hogy maga az adózó feledkezett meg egy-egy igazolást beszerezni, ami miatt magasabb adót állapít meg a hatóság. Ilyen esetben sincs veszve semmi.  Akár többször is van lehetőség önellenőrzésre, egészen addig, míg az adóhatóság be nem hívatja az adózót az iratcsomagjával együtt, egy személyes adategyeztetésre.

 

Ami már most biztos, hogy újabb és újabb családok vehetnek fel pénzt a postán. A kormány a GDP emelkedéshez kötötte a magyar családok adómentességét és mivel az ország eredményei ezt megengedik, ezért már most, február 15-ig megkapják a családi adókedvezményt azok, akik családi pótlékra jogusultak, illetve múlt év végéig leadták a kitöltött VISSZADÓ-Nyilatkozatot. Aki ezt nem tette, az sem veszíti el a kedvezményt, hiszen a most készülő adóbevallásban úgyis szerepel majd a gyermekek száma, és az utánuk kapható összeg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában