Frissen Fejérből

2022.02.07. 20:00

Milliárdos beruházás indul meg hamarosan Iváncsán

A Magyarország eddigi legnagyobb zöldmezős beruházásában épülő akkumulátorgyárhoz észak és dél felől is új út épül, garantálva ezzel, hogy Iváncsa átmenő forgalmát a beruházás nem növeli meg. Ezen felül a községet átszelő 6 kilométeres közút is megújul.

Kecskés Zoltán

Az épülő gyárhoz új út is épül Iváncsán

Forrás: FMH-Archív (PT)

A kormány döntése értelmében infrastrukturális fejlesztéseket valósítanak meg Iváncsa környezetében, valamint belterületén is, amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kivitelezésében történik. Jelenleg a felmérések zajlanak, a kivitelezés az elkövetkezendő két évben valósulhat meg. 

A polgármester, Molnár Tibor elmondta, soha nem látott beruházás kezdődik Iváncsán, amelyre központilag több milliárd forintos forrás kerül biztosításra. A fejlesztés során a 6205-ös, azaz a település egészét átszelő út megújul, amelyhez társul a tervek szerint egy komplett járda kialakítása, a központban régen várt lámpás gyalogátkelőhely, a buszöblök rekonstrukciója, valamint forgalomlassító sziget a község bevezető szakaszán a vasútállomás felől. Emellett az árkokat kitisztítják, és szükség esetén az átereszeket kicserélik. 

Komoly léptekkel fejlődik Iváncsa

Forrás: FMH-Archív (PT)

Megtudtuk, a fejlesztés nem korlátozódik kizárólag a főútra: a Bogár utca 500 méteres szakaszát, a Határ utca jelenleg földutas 850 méteres szakaszát, a Hunyadi út szintén 1,3 km-es önkormányzati szakaszát, a Fő utca szintén önkormányzati 1 km-es szakaszát fejlesztik, magyarán aszfaltburkolatot és járdát kapnak az érintett utak. Az önkormányzat ezekkel a fejlesztésekkel párhuzamosan arra törekszik, hogy a Bogár és Határ utcákban megoldja a közművesítést, ezzel is segítve az ott építkező fiatalok életkezdését. A tervekbe bekerült a vasútállomást elérő járda és kerékpárút megépítése is, amely szintén régi igénye volt a helyi lakosoknak. 

Molnár Tibor polgármester elmondta, szorosan együttműködnek a tervezést és kivitelezést végző NIF-fel, annak érdekében, hogy az itt élők számára a lehető legtöbb fejlesztés valósuljon meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában