10 település nyert megyénkben

2022.01.21. 17:30

A zártkertek második reneszánszukat élik Fejérben

A zártkertek második fénykora köszönt be annak a revitalizációs programnak az eredményeként, amelynek megvalósítására ötmilliárd forintos keretösszegre pályázhattak tavaly az önkormányzatok. A tender megyei nyertesei zártkerti utakat építenek, szőlőhegyi kápolnát, útszéli feszületeket állítanak helyre, gyümölcsösöket telepítenek.

Dávid Erzsébet

Csóron a szőlőhegyi Szent Antal-kápolnát is felújítják

Forrás: Borbély Béla

A pályázat nem új zártkertek létesítését, hanem a korábban művelés alatt álló ingatlanok helyreállítását támogatja és fejlesztésük feltételeinek megteremtésére ad lehetőséget. A becslések szerint országosan 200 ezer hektárt elfoglaló zártkertek korábban a paraszti gazdálkodás értékes helyszínei voltak, de a nehéz megközelíthetőség, a víz, az elektromos áram hiánya és a vadkárok miatt mostanra jelentős részük elhanyagolttá, gondozatlanná vált, építészeti emlékeik pusztulásnak indultak. Pedig komoly értéket képviselnek: a gyümölcsösökben, szőlőkben afféle természetes génbankként még teremnek a régi tájfajták, állnak – bár állaguk többnyire leromlott – a hagyományos építésű pincesorok, présházak, az egyszerűségükben is megkapó szépségű kápolnák, kő- és fafeszületek. A revitalizációs pályázat célja a zártkertek és az ottani gazdálkodás megújítása. A támogatást egyebek között a megközelítésükre szolgáló utak, vízvételi helyek, csapadékvíz-­elvezetők létesítésére, továbbá villanyhálózat kiépítésére, vadkerítések telepítésére, az építészeti és szakrális emlékek felújítására lehet használni. A célok megvalósítására maximum 25 millió forintot nyerhettek, egyösszegű előfinanszírozással, utólagos elszámolási kötelezettség mellett az önkormányzatok és az önkormányzati konzorciumok.

 

S hogy mire fordítja az elnyert összeget a pályázat tíz megyei nyertese? Erről hat önkormányzatnál érdeklődtünk. Iszkaszentgyörgyön az elnyert több mint 21 millió forintból 18 milliót a kisiszkai és a somosmáli zártkertekhez vezető utak portalanítására, kiépítésére fordítanak, s 200 méter hosszan vadkerítést telepítenek. Nemcsak a kisiszkai zártkert tulajdonosoknak, de az egész falunak örömet jelent majd, hogy az ellopott helyett új harang kerül az útszéli, már megújított haranglábra. Rendezik, facsemeték és virágok ültetésével szépítik is a környékét – mondta el Gáll Attila polgármester. 

 

Csóron, az elnyert csaknem 23 millió forintból a Baglyas és a Belátó szőlőhegy zártkertjeihez építenek utakat. Csete Krisztián polgármester örömmel újságolta, a pályázat lehetőséget adott arra, hogy felújítsák a csór-kisiszkai Szent Antal-­kápolnát s elvégezzék két szőlőhegyi feszület renoválását.

 

Söréden az elnyert több mint 24,6 millió forint lehetővé tette, hogy folytassák a szőlőhegy értékes építészeti emlékének, az 1860-ban épített présházas pincének a felújítását – tudtuk meg Végh Rudolf polgármestertől. Tavaly új nádtetőt kapott az épület, idén a külső festés és az egyedi nyílászárók cseréje mellett a belső téglapadozat kiépítésével folytatódik a munka. A présház mellé vízvételi épületet emelnek, amit a Kéktúra útvonalán haladók is használhatnak. A 160 éves présházas pince közösségi programoknak ad majd helyet, s már tavaly közös szüret színhelye volt. A területen vadkerítést is telepítenek.

 

Csabdi önkormányzatának csaknem a teljes elnyerhető pályázati összeget sikerült megszerezni. Az elnyert 24,992 millióból felújítják a zártkertekhez vezető leromlott utakat s kajszibarack-ültetvényt telepítenek. Védelmére vadkerítést húznak, a fák öntözésére kutat fúrnak. Mint Huszárovics Antal polgármester elmondta, a kajszis termését a község lekvárfőző üzeme dolgozza majd fel, friss gyümölcsként pedig az óvodások, iskolások fogyasztják el. 

 

Horváth Gyula, Gyúró polgármestere a hírlap érdeklődésére elmondta, az elnyert 24,9 millió forintból a zártkerti infrastruktúrát fejleszti az önkormányzat. Elvégzik az erózió következményeként kimélyült, kimosódott utak feltöltését, terepszintre emelését, murvás fedőréteggel fedését. Kiépítik a villamosenergia-­hálózat gerincvezetékét, amire rácsatlakozhatnak a jelenleg áram nélküli ingatlanok tulajdonosai.

 

A birsalmafák faluja lesz Vértesacsa. A tenderen elnyert több mint 20,7 millió forint egy részéből ugyanis az önkormányzat zártkertjeiben birsültetvényt telepítenek. Sorfaként már most is számos ékesíti a falu utcáit, s azok első, tavalyi termése már lekvár és birssajt készítésére is elegendő volt – mondta el Kovács Zoltán polgármester. Nem marad el a község zártkerti övezetében az úthálózat felújítása és a csapadékvíz-elvezető hálózat rendbetétele sem. Az utak murvás burkolatot kapnak, a vízelvezető árkokat pedig „kiigazítják”, rendbe teszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában