2,6 milliárd forint támogatás a kormánytól

2021.12.14. 18:14

Több mint 30 milliárd forintból valósítja meg új öntödéjét a Hydro Székesfehérváron

Egy nagy múlttal rendelkező, Székesfehérváron működő vállalat 32 milliárd forintos támogatást jelentett be. Az ehhez megítélt állami támogatásról Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter beszélt a helyszínen.

Baráth Eszter

Forrás: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Több mint 30 milliárd forintból valósítja meg új öntödéjét a Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári telephelyén. A beruházás bejelentésének alkalmával tartott sajtótájékoztatón a vállalat ügyvezető igazgatója, Frank Iepema köszöntötte a megjelenteket. Az ügyvezető igazgató örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a vállalat egy 90 ezer tonnás öntödét fog létrehozni Székesfehérváron, melynek segítségével a gyártásközi és a gyártás utáni hulladékot is felhasználják majd. Frank Iepema kiemelte, ennek segítségével a legmodernebb ötvözeteket hozzák majd létre, ami az elektromos autók jövő generációjához szükséges. – Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezeket az ötvözeteket itt Magyarországon tudjuk létrehozni és ezáltal csökkenteni tudjuk az importot, megfelelő megoldást tudunk biztosítani az ügyeleink számára, fel tudjuk használni a hulladékokat ahhoz, hogy új alumínium termékeket hozzunk létre – hangsúlyozta a vállalat ügyvezető igazgatója. Hozzátette, mindez hozzájárul ahhoz, hogy Európában továbbra is a legjobb sajtolóüzemként tudjanak működni.

 

Vargha Tamás államtitkár köszönetét fejezte ki a minisztérium, valamint a vállalat döntéshozói felé, hogy az öntöde megvalósulhat. – Azt hiszem ez a beruházás mind a Hydro, mind pedig a városunk számára különleges előnyökkel fog járni. Ígérjük, hogy mindent megteszünk, hogy ez a működés sikeres legyen és a Hydro továbbra is otthon érezze magát Székesfehérváron – fogalmazott az államtitkár.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte a magyar gazdaság gyors és sikeres újraindítását, amit jól mutat az is, hogy megdőlt a magyar gazdaságtörténet negyedéves növekedési rekordja. Mint mondta februári látogatása során a székesfehérvári vállalat ügyvezető igazgatója említette, hogy már tervezték az öntöde felépítését, ami most meg is valósul. Szijjártó Péter kiemelte, a gazdaság fejlődéséhez nagyban hozzájárult, hogy az érintett vállalathoz hasonló külföldi tulajdonú cégekkel több beruházásról is megállapodtak. – Ez a beruházás 32 milliárd forintos értéket képvisel. Ehhez a kormány 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Ezzel a beruházással 70 új munkahely jön létre – emelte ki a külügyminiszter. Hozzátette, azzal, hogy a termelés során keletkezett hulladékot felhasználják, környezetvédelem szempontjából is teljes mértékű lefedettséget biztosító gazdasági tevékenység jön létre. Szijjártó Péter kiemelte, könnyű egy ilyen beruházásról beszélni, amikor már megvan, ezekért azonban versenyezni kell. A beruházás a vállalat más, a világ számos pontján lévő telephelyén is megvalósulhatott volna. A külügyminiszter szerint a 2007-óta működő vállalat komoly súllyal esett a latba, ami miatt tartoznak annak az 1500 fehérvári és környéki embernek, akik a vállalatnál dolgoznak és akik munkája nélkül a kormányzati támogatás mit sem ért volna.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában