Frissen Fejérből

2021.11.23. 08:51

Számítanak az idős, nyugdíjas munkavállalókra

A munkaerőpiacnak változatlanul szüksége van az idős, aktív munkavállalókra. Számos vállalkozásnál „tárt karokkal” várják őket, s a közérdekű nyugdíjas-szövetkeztek közvetítésével egyre több vállalkozás kínál számukra foglalkoztatási lehetőséget.

Dávid Erzsébet

A gépekhez, karbantartáshoz, szerelési szakmunkákhoz értő szakik nagyon keresettek

Forrás: Shutterstock

– A Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet családjába tartozó Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet – amelyhez Fejér megye is tartozik – tagjai számára mintegy 50-60 cég kínál folyamatosan munkát, de a szövetkezet további 150–180 úgynevezett passzív, a munkaerőért csak időnként jelentkező vállalkozással is kapcsolatban van – adott képet a 2017 nyarán létrejött szerveződés jelenéről a szövetkezet területi igazgatója.

Szerepi Bálint a Fejér Megyei Hírlap érdeklődésére örömmel számolt be arról, hogy nem csökkent a nyugdíjas-szövetkezet iránti érdeklődés, amit igazol, hogy az 2019.évihez viszonyítva nem lett kisebb, sőt, az év végéig várhatóan nő az Északi Szomszédok forgalma, s Székesfehérváron, valamint több környező településen, egyre több idős ember tér vissza a szövetkezet közvetítésével a munka világába. A tapasztalt idős munkavállalók iránt a megyeszékhelyen, valamint a vállalkozásgazdagabb térségekben – Móron, Bicskén, Dunaújvárosban – nagyobb a kereslet, de már a Felcsút, Alcsút környéki cégek egy részének figyelmét is felkeltették a szövetkezet által kínált szolgáltatások.

Fotó: Borbély Béla

A területi igazgató szerint abban, hogy a vállalkozások szívesen foglalkoztatják a nyugdíjas-szövetkezeti tagokat, a munkaerőhiány mellett annak is része van, hogy a munkára vállalkozó, aktív idősek 99 százaléka felvette a koronavírus ellen védettséget nyújtó oltást. Nem szegik meg a javasolt védekezési szabályokat, hordják a maszkot, betartják az ajánlott távolságot, s nem feledkeznek meg a fertőtlenítésről, a rendszeres kézmosásról.

– Tudják, hogy kell „viselkedni” a járvány idején. A munkaadók számára emellett biztonságot jelent az is, hogy mielőtt munkába áll a nyugdíjas-szövetkezeti tag, részt kell vennie a szövetkezet által finanszírozott, kötelező alkalmassági vizsgálaton, így szinte csaknem teljesen kizárható, hogy munka közben derüljön ki, nem tud megbirkózni az adott feladattal – hangsúlyozta Szerepi Bálint.

S, hogy milyen tevékenységekre várják a cégek az idős munkavállalókat? Sokszínű a lehetőségek palettája. Nagyon keresettek a mérnökök, a karbantartáshoz, szerelési szakmunkákhoz értő szakik, s persze kapva kapnának a hiányszakmákba bevethető szakembereken is a vállalkozások. (Ezekből sajnos kevés van, pontosan azért, mert nagy irántuk a kereslet.) A kereskedelem számára pedig az év végi hajrában egyenesen nélkülözhetetlen lesz a megbízható, tapasztalt nyugdíjas munkaerő. A szövetkezet megyei munkatársai már ki is alakították azt a 15 nyugdíjasból álló „karácsonyi csapatot”, amelyik az üzletekben, hiper-, szupermarketekben segíti lebonyolítani a kereskedők reménye szerint az év végi ünnepek előtt ötszörösére duzzadó forgalmat. Az idős munkavállalók a boltok számos részlegén dolgoznak majd, egyebek között a pénztárakban, egyes pultok mögött, vagy éppen az áru feltöltésénél számítanak rájuk. A munkaadók lehetőség szerint mindenkinek olyan tennivalót ajánlanak, amit szívesen végez és nem megerőltető a számára.

Fotó: Shutterstock

A közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek alakítására egy 2017 nyarán életbe lépett, a munkaerőhiány enyhítését szolgáló törvény adott lehetőséget. Számuk gyorsan nőtt, jelenleg országosan mintegy 150 működik. Népszerűségük emelkedése érthető, hiszen valós társadalmi, gazdasági igényt elégítenek ki, segítve a munkaadók és az idős munkavállalók egymásra találását. Hozzájárulnak a munkaerő­hiány enyhítéséhez, szervezett, biztonságos kereseti lehetőséget nyújtanak az aktív, dolgozni tudó és akaró nyugdíjasoknak mégpedig úgy, hogy azoknak a nyugdíjukról sem kell lemondaniuk, s keresetüket a 15 százalékos személyi jövedelemadón kívül semmilyen más járulék nem terheli. A szövetkezet közvetítésével történő munkavállalás rugalmas lehetőség, a nyugdíjas ugyanis maga döntheti el, mikor, s mennyi időre áll munkába. Emellett – s ez a magányosan élő idősek számára jelent nagyon sokat – újra részese lehet egy közösségnek. Előnyös a lehetőség a munkaadóknak is, mert azon túl, hogy megbízható, tapasztalt – s a járvány idején a felvett oltások miatt védettséget is élvező – munkaerőt kapnak, a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet több terhet is levesz a vállukról.

A lehetőségekről a szövetkezet honlapján és fehérvári irodájában érdeklődhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában