Frissen Fejérből

2021.11.13. 07:00

A modern gyárak éjszakáján mutatták be a Fejér megyei üzemek rejtett titkait

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezésében rendezték meg az 5. Modern Gyárak Éjszakáját. Rejtett titkok tárultak fel a kíváncsiak számára.

Zsohár Melinda, Baráth Eszter, V. Varga József

Viaszkiolvasztásos precíziós öntési eljárást láthattak az érdeklődők Bicskén, a Magyarmetnél

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az idén negyven éve indult meg a finomprecíziós öntészet a bicskei Magyarmetben, amely rendszereken át nemcsak talpon maradt, de nemzetközi elismertséget is kivívott. Az akkori mérnök-igazgató, Győri Imre ma is tulajdonosként vezeti a gyárat, ahol 190-en dolgoznak.

A modern gyárak éjszakáján a viaszkiolvasztásos precíziós öntési eljárás folyamatait ismerhették meg az érdeklődők. Tanúi lehettek a felemelő látványnak, amint a folyékony, vörös olvadt fémet Kiss Benedek Pál főolvasztár irányításával két munkatársa közreműködésével az olvasztótégelyből a „kerámiabokorba” öntötték (bokorhoz hasonlít az öntőforma). Lázi Krisztián héjhordó az ezerfokos héjat vitte Nagy Zsolthoz, aki gyakorlott kézzel igazította a leendő öntvény elkészítéséhez a formát, s az izzó anyagot.

Sinogli Edit marketinges, Lengyel Balázs hr-igazgató és Halász Péter fejlesztőmérnök vezette végig a gyáron a látogatókat, a teljes gyártási folyamat állomásain. Érdekes és laikusoknak is érthető bemutatásuk kétséget sem hagyott afelől, hogy a sok kézimunkát igénylő precíziós öntészet ma is tekintélyt parancsoló tudomány és szakma. Az érdeklődők láthatták a prototípusgyártás 3D technológiájának alkalmazását, amely ötvözi az ősi olvasztást a legmodernebb számítógépes „varázslattal”

Viaszkiolvasztásos precíziós öntési eljárást láthattak az érdeklődők Bicskén, a Magyarmetnél
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Videoton vállalatcsoportnál három turnusban várták az érdeklődőket a Videoton EAS Kft. 2019-ben átadott, modern felszereltséggel rendelkező elektronikai gyárába. A résztvevők betekintést nyerhettek például a LED-es világítórendszerek, a fűtő- és szellőzőberendezések, vasúti alkalmazások és az okosotthon-termékek gyártásába is. A rendezvény egyik fő célja, hogy a fiatalok a XXI. századi körülményeket látva kedvet kapjanak az ipari munkavállaláshoz. Éppen ezért a betölthető pozíciókról is szó volt a rendezvényen.

A Videoton EAS gyárában az alkatrészeket is kézbe vehették
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A két szomszédvár – Kőszárhegy és Szabadbattyán – nemzetközileg ismert magyar családi vállalkozása virtuális sétával készült: A kőszárhegyi Simon Plastics Kft. az ország egyik meghatározó műanyag­ipari vállalatává vált, mindemellett hazánk egyik jelentős autóipari beszállítója, mégis sikerrel őrizték meg a cég családias hangulatát.

A szabadbattyáni LogSol Kft. az alternatív elektromos energiaszolgáltatási szektorban a magyar piac meghatározó, független gyártó-fejlesztő vállalkozása, termékeik a Távol-Keleten is jelen vannak. Jellemzően ipari szünetmentes tápegységek, aggregátorok tervezésével, gyártásával és export-importjával foglalkoznak, de a kíváncsiak láthattak innovatív világítótornyokat (lighting tower) is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában