2021.09.19. 15:00
A játékvezetés jellemformáló…
Tárt karokkal várják a leendő játékvezetőket és asszisztenseket a megyei játékvezető-főnökök. Aki rátermett, elég hamar labdába rúghat!
Becséri Gergely és Sári Csaba azért dolgozik, hogy emelkedjen a Fejér megyei játékvezetők létszáma
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Sári Csaba július 1-jétől a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fejér Megyei Igazgatósága játékvezetői bizottságának elnöke. 1991 és 2008 között – Kassai Csaba néven – maga is vezetett, stabil NB III-as játékvezetőnek számított. Érettségi előtt állt 1989-ben, amikor is a Fejér Megyei Hírlapban látott egy felhívást, mely szerint játékvezetői tanfolyam indul Székesfehérváron!
– Misztikus, titokzatos dolog volt számomra a játékvezetés, úgy gondoltam, hogy nekivágok.
Anno ősszel kezdődött a tanfolyam, s decemberben már le is vizsgázott.
– Ha 18 évesen az ember bekerül a mély vízbe, vagy megtanul úszni, hogy a felszínen maradjon, vagy elmerül, és akkor vége. Ez egy-két hónapon belül eldől.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Alapképességek, amelyekkel rendelkezni kell, illetve föl kell vennie magára egy játékvezetőnek: a mozgás szeretete, fogékonyság és hajlandóság az edzésre, magabiztosság, határozottság, önbizalom, alázat a játék iránt, szerénység, jó testbeszéd, kitartás. A játékvezetés jellemformáló.
– Szeresse a futballt! A játékvezetőnek ismérve az is, hogy a játék szellemiségének megfelelően hozza meg a döntéseit a játéktéren – tette hozzá felsorolásához Sári Csaba, s megemlítette, hogy a jó kiállás is fontos. Persze nem kell szépnek lenni. Az olasz Collinát hozta példának, aki – meg kell hagyni! – karakteres figura. Sári Csaba alelnök, Becséri Gergely a magyar első osztályban aktív. Játékvezető-asszisztensként 121 meccsnél tart eddig az NB I-ben. 31 éves. Február közepe óta a Magyar Honvédségnél dolgozik. A jó munkahelyi háttér is elkél ehhez a hivatáshoz.
A fiatalember rámutatott, volt olyan időszak, nem is olyan régen, amikor Fejér megye adta a legtöbb országos kerettagot. Bátyja, Becséri Dániel is NB I-es játékvezető volt. A két vezető feltett szándéka, hogy minél több megyei legyen az MLSZ országos keretében, s az is, hogy bővítsék a Fejér megyei játékvezetői létszámot.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Rengeteg a meccs Fejérben, egy fordulóban 110–115 mérkőzésre kell játékvezetőket küldeniük.
– Jelenleg 103 aktív játékvezető van a megyében. Vannak sérültek, lábadozók, tanulmányaik miatt hiányzók. Egy hétvégén körülbelül 85 játékvezetőnek kell megoldani ezt a 110–115 mérkőzést. Van olyan kolléga, aki egy hétvégén akár 5 helyszínen is közreműködik. Az ideális létszám 130-140 fős létszám lenne – mondta Sári Csaba. Ez azt is jelenti, az új jelentkezők, levizsgázók hamar bizonyítási lehetőséget kaphatnak. A képzések ugyan centralizáltak, de megyei hatáskörben vannak, általában decemberben indulnak. Akár már a márciusban induló tavaszi szezonra készen állhatnak az újoncok.
– A fiatal minél hamarabb kezdi, annál többre viheti! Az MLSZ-nél az NB III az ugródeszka. Az országos keretben körülbelül 250 játékvezető van az asszisztensekkel együtt – mondta az elnök.
– Arany Tamás és Vágner László is Fejér megyéből indult. Bárki lehet a jövő Vágnere! – fogalmazott Sári. – Időben kezdje el! Ha van tehetsége, szorgalma, alázata, képessége, ígérem, hogy fölépítjük! Minden lehetőséget megkap, hogy belépjen az ajtón.
Sári Csaba szerint 3–5 év után bekerülhetnek az elitbe a legjobbak, szerinte úgy 25–27 éves korban ideális odakerülni. Becséri Gergely 15 éves koráig a Videotonban játszott. 16 évesen vizsgázott le játékvezetőnek. 23 évesen debütált az NB I-ben! A két szakember egyetért abban, hogy az MLSZ országos keretében helytállni versenysportolói mentalitást, állapotot követel meg.
Frissen Fejérből
- Összeütközött két autó az M1-esen
- Fejér megyei zöldhulladék-kérdés: mi legyen a fáról még le nem hullott falevelekkel?
- Rossz látási viszonyok a sztrádán (videóval)
- Nem volt könnyű gyermekkora a Bory-vár múzsájának, "Picoskának"
- Amikor gázol a vonat – a téma Fejér megyében is releváns