2021.06.18. 10:00
Zichyújfalui csapattal az alapítók között jött létre a Magyarországi Drón Koalíció
2021. május 4-én – Palkovics László innovációs és technológiai miniszter részvételével – megalakult a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) a Digitális Jólét Program, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. együttműködésében. A programirodai feladatokat a Közlekedéstudományi Intézet látja el. Az Alakuló Ülést követőn Rohács Dániellel, az MDK megbízott elnökével beszélgettünk.
Forrás: Illusztráció / Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Miért volt szükség a Magyarországi Drón Koalíció megalakulására?
– A drónok régóta a közbeszéd részét képezik, látjuk őket a filmekben, hallunk, olvasunk róluk a médiában, nemzetközi színtéren pedig a drónok üzleti és ipari alkalmazásában már eddig is számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe. Talán nincs még egy olyan iparág ami ilyen módon fejlődne: az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót. Egyes előrejelzések pedig pár év alatt akár több tízezer napi drón mozgást prognosztizálnak, csak Magyarországon belül. Mégis talán meglepő, hogy az ipari, üzleti célú felhasználás itthon mind a mai napig gyerekcipőben jár. A drónok elterjedését ma számos nehézség gátolja, mint például a kommunikáció, a navigáció, felderítés, felhasználási környezetbe való integráció kérdései és a társadalmi megítélés.A problémák jellegéből, mértékéből, számosságából, területéből adódóan jól látható, hogy komplex, egymással szoros kapcsolatban álló területek halmazából épül fel a drón iparág, ami közös kollektív megközelítést igényel. A problémák nem orvosolhatóak a hagyományos légiközlekedési rendszerekkel, azok költségvonzata, kapacitása, fejlesztési időhorizontja, humánerőforrás szükséglete miatt, így szükség van az IT legújabb vívmányainak felhasználására, mint a mesterséges intelligencia, vagy a gép tanulás. A drónokhoz köthető magas innovációs tartalmat, társadalmi gazdasági hozzáadott értéket ki kell használni, ezt felismerve hoztuk létre az MDK-t.
Hogy került az alapítók közé a Double Ring Wings? Kik az alapítók?
– A MDK Alapító tagságába azokat a hazai vállalkozásokat, szakmai szervezeteket, akadémiai és egyetemi műhelyeket, kutató és szakértő cégeket, kormányzati szervezetet és állami intézményt hívtuk fel, akik elkötelezettek az Alapító nyilatkozatban lefektetett célok kapcsán, és a magyar drón ökoszisztéma fejlesztésének támogatásával kívánnak foglalkozni. Az Alakuló ülésen 66 szervezet írta alá a csatlakozási nyilatkozatot, a május 28-i határidőig pedig mindösszesen 97 szervezet jelezte részvétei szándékát. Minden alapító tagot meglévő iparági kapcsolatok, ajánlás, vagy jelentkezés alapján választottunk ki, így kértük fel a Fejér megyei székhelyű Double Ring Wings-t is. Jelentkezni a júliusban tartandó plenáris ülést követően lehet majd még tagként, a jelentkezéseket a megválasztott elnökség fogja majd elbírálni.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock
Miért jó, hogy hazánkban létrejött az MDK?
– Az MDK célja, hogy állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítson a fejlesztők, a felhasználói oldalt képviselő piaci és állami szereplők, az akadémiai és szakmai szervezetek között, valamint támogassa a területen működő hazai vállalkozásokat, hogy azok versenyképesség növekedést érjenek el és így:
Az MDK további célja támogatás nyújtása a képzési, tesztelési, tanúsítási területekkel foglalkozó DroneMotive kezdeményezésen keresztül.
Mit fog jelenteni, mit fog nyújtani egy egyszerű drónfelhasználónak az MDK?
– Egy olyan iparági szakmai együttműködési keretrendszert, ami biztosítani fogja, hogy a hazai drón iparágban maximálni lehessen a társadalmi, gazdasági hozzáadott értéket. A felhasználók számára a közvetlen előnyök például a biztonságos üzemeltetésben, új támogató szolgáltatásokban (pl. töltőhálózat) jelentkezhetnek.

Fotó: MDK
Mik a tervei az MDK-nak?
– Legfontosabb, hogy elkészüljön egy vízió és iparági stratégia. A Digitális Jóét Program keretében már működő Mesterséges Intelligencia Koalíció és 5G koalíció tapasztalataiból kiindulva, ezt operatív szinten munkacsoportok felállításával fogjuk támogatni, melyek a legfontosabb problémák köré fognak épülni. Plenáris üléseket évente 1-2 alkalommal fogunk tartani, melyek célja az átfogó egyeztetés, míg operatív vagy munkacsoport szinten jellemzően havi ülésezések lesznek.
Frissen Fejérből
- Fehérvári Lecsófőző: felszabadult néhány hely, újra nyitott a jelentkezés!
- 70 közlekedési baleset egyetlen hét alatt - rendőrségi intézkedések Fejérben
- Ön részt vesz Kisláng eloltásában?
- Fizetős lett az Erzsébet utcai parkoló – no de hol van a parkolóóra?
- Michelin-csillag és -ajánlás: Etyek, Mór és Székesfehérvár a listán