Nagy szabadság – és nagy felelősség kőművesnek lenni

Általános iskola végén kapott egy ösztöndíjat, amelynek az volt a feltétele, hogy érettségit is adó középiskolába iratkozzon be. Előbb asztalos szakra járt, de végül nem ez lett az ő iránya, változtatni kellett. A festő- és a kőműves-burkoló képzés között kellett döntenie. Azért választotta az utóbbit, mert édesapja – akinek magas­építői végzettsége van – maga is végez kőművesmunkát. Úgy volt vele, még az is lehet, apa-fia vállalkozásba fognak.

– Így lettem kőműves. Aztán már az első gyakorlaton beleszerettem, kentem-vágtam – fogalmazott. Kijárta a hároméves képzést, nem is akárhogyan – 2018-ban a szakma kiváló tanulója versenyen harmadik helyezést ért el! –, majd maradt még két évet, leérettségizett.

Megfogadta az iskolájában kapott tanácsot, csak az után vágott önálló vállalkozásba, miután belekóstolt az alkalmazotti státuszba is, illetve talált magának egy jó könyvelőt. Gyűjti a vállalkozási ismereteket is. Most már itt tart, a maga ura. Nagy szabadságot jelent ez számára, de nagy felelősséget is. Elmondta, hosszú távra tervez, s tudja, az elkövetkezőkben keményen kell dolgozni azért, hogy a jövőben saját csapata, alkalmazottai lehessenek:

– És akkor csak annyi a dolgom, hogy vállalom a munkát, és számolom a pénzt – mondta tréfálva. – Nekem az a lényeg, hogy hosszú távon megérje, és úgy látom, hogy akik szívvel-lélekkel csinálják ezt a szakmát, nekik megéri.

– Ott van az érzés: amikor először bemegyek valahova, ahol teljesen pucér minden, csak ki van vakolva. Látom azt, hogy itt fogok dolgozni – beszélt öröméről –, és utána ott egy százszor jobb érzés: amikor minden kész! Tudni azt, hogy egy háziasszony fog ott főzni, egy család éli az életét azok között a falak között… Elmondhatatlan érzés, hogy valami maradandót adhatok.