méltó körülmények

2021.04.14. 17:00

Az állattartó telepek fejlesztése ember és állat számára egyaránt fontos feladat

Új pályázati lehetőségek nyílnak a Vidékfejlesztési Program keretében. Ezek között is kiemelt prioritást élveznek az állattató telepek, melyek korszerűsítésére 30 milliárdos keretösszeget különített el a kiíró.

Palocsai Jenő

Az állattartás sokak szemében csak egy munka, egy pénzkereseti lehetőség. Különösen azok gondolják így, akik nem próbálták még, vagy nem láttak bele mélyebben olyan emberek mindennapjaiba, akik erre a nemes, de fárasztó és végeláthatatlan elfoglaltságra adták a fejüket.

Megérdemlik a méltó körülményt

Aki állatokat tart, akárcsak párat a kertben, az udvaron, tehát kis mennyiségben a ház körül, az is tudja, milyen óriási felelősség és feladat az állatok etetése, itatása, a számukra kialakított hely építése és állandó karbantartása. Az állatok tartása és ezzel párhuzamosan a jólléte azonban itt nem ér véget, hiszen szükség van állatorvosra, egy speciális, az adott körülményekhez igazított termelési technológiára és természetesen sok dolgos kézre, akik értenek is az állatokhoz.

A ház körüli állatok, haszonállatok tartásával kapcsolatban a legelső helyen azt kell kiemelni, hogy aki ezt bevállalja, annak nincs nyaralás, karácsony, szabadság, de még csak olyan sem, hogy ma este nem teszem ki a lábamat, mert rossz az idő. Az állattartás 24 órás elfoglaltság, az év minden napján.

Ha a háztáji állattartás ennyi feladattal és felelősséggel jár, el lehet képzelni, milyen terheket ró arra, azokra, akik egy több száz, baromfitartók esetében több ezer, akár több tízezer élőlény életéért, fejlődéséért, esetenként szaporodásáért felelnek.

Az állattartás még intenzív keretek között sem túlságosan jövedelmező ágazat, ezért mindenképpen szükségük van az ebben dolgozóknak segítségre, támogatásra, hogy ne csak szinten tartsák a sokaknak megélhetést adó vállalkozásukat, hanem egyúttal fejlesszék is azt.

Az Agromol Invest – sok más céghez hasonlóan – segíti a mezőgazdaságban dolgozókat abban, hogy megfelelő forrásokhoz jussanak. A cég projektmenedzserétől, Frik Jánostól megtudtuk, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében most esély nyílik az állattartó telepek megújítására, méghozzá pályázati forrásokból. A vezető kiemelte:

– A támogatás célja alapvetően a kisebb méretű állattartó telepek fejlesztéseinek támogatása, az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén – nyilatkozta.

Mint megtudtuk, négy célterület áll most a lehetőségek fókuszpontjában, és mindegy, hogy marhát, csirkét, sertést vagy éppen juhokat nevelnek az állattató telepeken, a korszerűsítés támogatására mindegyik jogosult lehet. Azonban más állatokkal foglalatoskodók is nyújthatnak be igényt a pályázati kiírás tervezete szerint.

Most egy 30 milliárd forintos keretösszeg áll az állattartók rendelkezésére, méghozzá olyan megoszlásban, hogy a baromfitartó és sertéstartó telepek esetében 100, a szarvasmarhatartó telepek tekintetében 50 millió forint igényelhető maximum. A juh és kecsketartó, valamint egyéb állattartó telepek tekintetében ez a limit 20 millió forint. Természetesen maguknak a vállalkozásoknak is hozzá kell tenni a saját részüket, hiszen a támogatás mértéke 50 százalék. Fontos tudnivaló, hogy Pest megyében ez a szám csak 40 százalék. Az agráriumban az elmúlt években kiemelt prioritás lett a generációváltás előmozdítása, támogatása. Ezen szándék mentén a fiatal gazdák esetében a támogatás összege 10 százalékkal magasabb.

A magyaralmási állattartó telepen is folyamatos a megújulás, a fejlesztés
Fotó: FMH-archív / Nagy Norbert

Sok időt, fáradságot és odafigyelést igényel a pályázatok benyújtása, ezért a szükséges dokumentumok összegyűjtését már most érdemes megkezdeni. A pályázat első benyújtási szakasza május 12–25. között lesz.

A Fejér megyei vélemény

Megkérdeztünk egy Fejér megyei vállalkozást is, hogyan működik a támogatás a gyakorlatban. A Magyaralmási Agrár Zrt. állattartó telepén 739 szarvasmarha él, ebből 338 tehén. A cég vezetőjétől, Németh Sándornétól megtudtuk, hogy bővítést nem terveznek, de adtak be felújítási pályázatot, melynek keretében megvalósulhatna az etetőút lefedése, az istálló tetőfelújítása és egy 10 ezer literes tejhűtő tartály beszerzése.

A korábban az Év Agrárembere díjjal is elismert cégvezető hozzátette: – Mi 2020 januárjában fejeztünk be egy másik, felújítási pályázatot, mely a fejőházat és borjúnevelőt érintette. A pályázat elbírálása 2 év alatt történt meg, és mivel közben az építőipari anyagárak, valamint a munkabérek megemelkedtek, ezért az 50 százalékos támogatás 38 százalékra olvadt.

Mint kiderült, a lehetőségekhez képest folyamatosan fejlesztik a telepet, így a gond nem is az infrastruktúrával van, hanem a munkaerő hiányával. Ez azt jelenti, hogy az almási vállalat kénytelen olyan irányban fejlesztéseket megvalósítani, hogy kevesebb kézi munkaerővel is biztosítani tudják az állatok fejlődését, egészségét, biztonságát.

Németh Sándorné hangsúlyozta: – Az a tapasztalatunk, hogy csak az állattenyésztésből nem képződik annyi bevétel és lehetőség, hogy önerőből fejleszteni lehessen. Csak egy jól működő növénytermesztési ágazat és egyéb tevékenység teszi lehetővé, hogy az állattartó telepet folyamatosan fejleszteni tudjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában