Koronavírus Fejérben

2021.04.20. 11:30

A vendéglátósok már javában készülnek a néhány nap múlva esedékes nyitásra

Árubeszerzéssel és szükség esetén extra fertőtlenítéssel készülnek a nyitásra az általunk megkérdezett vendéglátóipari egységek. Már csak néhány napot kell várni arra, hogy újra a teraszon kávézhassunk.

Héjj Vivien

Nyikos István Enyingen nagyon készül már a terasznyitásra, s jó időt is remél hozzá Fotó: PT / FMH

Fotó:

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztesei a vendéglátósok. Először tavaly márciusban kényszerültek bezárásra, majd májusban ismét kinyithattak, próbálták behozni a „lemaradást”, pótolni a kiesett bevételt. A nyár többé-kevésbé elhozta a hozzá fűzött reményeket, nem úgy, mint az ősz. November 11-én ismét be kellett zárni. Ekkor már a vendéglátóegységek java a házhoz szállításban kereste – és találta meg – azt az átmeneti megoldást, ami talán mentőövként szolgálhat a zárva tartás idején.

A létszám bővítésére is szükség lesz több étteremnél

Most ismét felcsillant a reménysugár

Amint a beoltottak száma eléri a 3,5 millió főt, újabb enyhítések várhatók. Megnyílhatnak a vendéglátóipari egységek teraszai, ráadásul a közterület-használati díj miatt sem kell aggódni, hiszen jelenleg ez alól mentességet kapnak a vállalkozások. Mind a vendéglátósok, mind a leendő vendégek reményekkel telve várják a nyitást, ami talán a hét második felében már elérkezhet. A kedd reggeli adatok szerint a beoltottak száma már elérte a 3 millió 317 ezer főt, így tehát van okunk bizakodni.

Felkerestünk néhány vendéglátóipari egységet, hogy megtudjuk, miként készülnek a régen várt nyitásra. Fodor Zsolt, a székesfehérvári Pátria Kávéház és Étterem üzletvezetője elmondta, egyelőre kellő óvatossággal készülnek, várják a nyitás napját és a vonatkozó jogszabályok megjelenését arról, miként lehet majd kialakítani a teraszt.

A kérdések közt felmerül az is, vajon hányan mernek majd jelen helyzetben étterembe menni?

– Ahogy eddig is, most is 100 százalékban odaadóan készülünk arra, hogy kimondják: nyithatunk. Alig egy hetünk van mindenre, így már zajlanak az előkészületek. Már elindítottuk az árubeszerzést, így hétfőn és kedden fel tudjuk tölteni a készleteket. Ezen kívül étlapot és itallapot kell gyártanunk, ennek a logisztikáját szervezzük, valamint a teraszbútorok rendbe tételének a végén vagyunk – fogalmazott Fodor Zsolt, aki bízik abban, hogy a nyitással együtt a tavaszi időjárás is megérkezik, így a vendégek is szívesebben ülnek majd a szabad levegőn. Hozzátette, a nyitás utáni időszakban a személyi állomány bővítésére is szükség lesz.

Nyikos István Enyingen nagyon készül már a terasznyitásra, s jó időt is remél hozzá
Fotó: PT / FMH

Bodajkon sem állt meg az élet a zárva tartás idején. A Csevegő Bisztró is házhoz szállítással tartotta fenn magát, ez a szolgáltatás továbbra is a megszokott módon üzemel majd.

– Nekünk, még a vírushelyzet előtt, 50-50 százalék volt a profilunk helyben fogyasztás és házhoz szállítás tekintetében. Előbbi teljesen kiesett, az utóbbi körülbelül 10 százalékkal emelkedett. Ezáltal a fizetés és a létszám csökkentésével ki tudtuk hozni magunkat nullára. A vendéglátásban a január–február alapból gyengébb hónap, ezt valamelyest a decemberi, karácsonyi rendezvények kompenzálták eddig, de tavaly ez a hónap is teljesen kiesett, így nem volt egyszerű – beszélt a lemondásokkal teli időszakról Simon András, a bisztró üzemeltetője. Elmondta, a pultosok és a felszolgálók létszámát mindenképp bővíteni kell. Az árukészlet tekintetében az ételek hozzávalói már mind raktáron vannak, a szeszes italok, az üveges üdítők és a szezonális italok hozzávalóinak beszerzésére azonban nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Extra fertőtlenítésre nem lesz szükségük, hiszen az elmúlt időszakban is kiemelt hangsúlyt fektettek a higiéniára, így ebből a szempontból rajtra készen várják a nyitást.

Kiszállítással és menük készítésével is foglalkozik az enyingi Turul Ételbár, ezen szolgáltatások az elmúlt hónapokban is népszerűek voltak, így drasztikus lépések – elbocsátás, bércsökkentés – nélkül túlélték a nehéz időszakot, ám a bevétel 20-30 százalékáról így is le kellett mondani. Nyikos István tulajdonos elmondta, az árukészletet újra normalizálni kell, vissza kell tölteni a hűtőket, hiszen az italforgalom november óta nem volt számottevő. Nyitáskor többek között a meglévő teraszbútorok átfertőtlenítése is a feladatok között lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában