A legfinomabbal kezdjük

2021.03.25. 14:00

Ezeket a sonkákat keresik a Fejér megyei vásárlók

Közeleg a húsvét, így egyre többen keresik fel az áruházakat, jobb esetben kedvenc hentesüket, hogy beszerezzék a tavaszi ünnep egyik alapvető kellékét, a füstölt sonkát.

Palocsai Jenő

A mezőfalvai Kovács Attila szerint a zsírosabb sonkákat is keresik már

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Azok, akik vallási megfontolásból vagy az egészségük védelmében betartották a hosszú, negyvennapos böjtöt, igazán megérdemlik, hogy az első ízletes falat egy szelet szép, piros füstölt vagy éppen egy főtt sonka legyen, természetesen a hozzávaló piros tojással. Ennek nem is nagyon lehet ellenállni, így azok is szívesen belekóstolnak, akik nem tartóztatták magukat az elmúlt időszakban. A nagyobb áruházak régóta hirdetik a füstölt finomságokat, és a henteseknél is megindult már a sonkavásárlási láz.

A Jancsár piacon az egyik eladó, Kozics Pál elmondta, hogy a leginkább keresett füstölt hús az olcsóbb, 2 ezer forintért kapható, lapockából készített kötözött és a valamivel drágább 3 ezer forintot közelítő darabolt sonka, de nagy a keletje a füstölt csülöknek is. A FöMo-Hús Kft.-nél dolgozó hentes hozzátette, hogy egész, úgynevezett parasztsonkát nem tartanak, mert nem igazán van rá kereslet. Mint kiderült, minimum 20 ezer forint lenne egy, amit az eladó szerint sokan nem engedhetnek meg maguknak.

Hála Istennek változtak a vásárlói szokások az utóbbi időben, így már nem hagyják az utolsó pillanatra az emberek a húsvéti füstölt áru beszerzését. Ezt már a Mezőfalváról érkező Kovács Attila mondta, aki szerint van némi elmozdulás az igényekben is, ugyanis egyre többen keresik a kicsit zsírosabb sonkákat, igaz, a gyerekek inkább a húsos darabokra szavaznak.

A mezőfalvai Kovács Attila szerint a zsírosabb sonkákat is keresik már
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– A nagyobb sonkáink a csülökrész és a csont nélkül 6-8 kilósak. Ezeket egyben ritkán viszik el, ezért inkább feldaraboljuk három részre, és akkor lehet válogatni, kinek mekkora és milyen zsíros kell. A 20-30 kocából és 200 hízóból álló állományt a testvéremmel együtt gondozzuk, és így készítjük a füstölt húst – mondta Kovács.

A legtöbb húsimádó járt már Szabadbattyánban, a Kalória Kft.-nél.

– Nálunk nemcsak késztermékeket lehet vásárolni, hanem alapanyagokat is, ha valaki saját magának készíti el akár a húsvéti sonkát, akár más füstölt árut. Ennek most meglehetősen nagy divatja van – mondta Berki János, aki hozzátette, hogy éppen emiatt a múlt év végén és az új év elején nagyon sok nyers combot és lapockát eladtak. De azt is megtudtuk, hogy ebből a boltból sem viszik a parasztsonkát, sőt a zsíros, mangalicajellegű húsokat sem nagyon. Inkább a csont nélküli, darabolt sonka a kelendőbb, melyből egy kiló háromezer forint. Ehhez hozzátartozik, mondta a tulajdonos, hogy náluk minden tradicionális módon készül, vagyis nem beinjekciózással, hanem hagyományos sózással nyeri el az ízét és a színét a sonka. A kötözött változatot olcsóbban, 1800 forintért adják.

Azzal minden eladó egyetértett, hogy nagyobb darabokat csak azoknak érdemes venni, akik rendelkeznek jól szellőző, hűvös tárolóhelyiséggel, és hogy a megvásárolt füstölt árut azonnal ki kell venni otthon a nejloncsomagolásból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában