„Nemcsak a szakmám a környezetvédelem, hanem egyfajta életforma is számomra”

2021.03.15. 20:00

Kanizsay Zsolt: A füvet bárányokkal legeltetem

Kanizsay Zsolt Levente a Bugát Pál Technikum környezetvédelmi technikusainak oktatója. Kerékpárral érkezett meg beszélgetésünk helyszínére. Hogy azért kerekezik-e, mert szereti a testmozgást, vagy azért, mert csak akkor hajtja a motoros járgányokat, ha messzire utazik, nem is kérdeztük. A lényeg, hogy jó példával jár elő, amikor biciklire ül, s nemcsak a diákjai előtt.

Majer Tamás

Kanizsay Zsolt végeredményben a kerékpározással is jó példát mutat a diákjai számára

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– A Maroshegyen élek, de kiszabadulva a városból legtöbbször Vérteskozma a célpont – beszélgettünk mellesleg; az oktató elmondta, apósának van ott egy háza. – Ami szabadidőm csak van, igyekszem ott eltölteni: a természet lágy ölén. A gyerekek gyakorlatilag ott nőttek fel, mindenük az erdő, a fiam erdésznek készül, tájfutó egyébként. Minden úgy adódott ebből a Vérteskozma-létből, meghatározza az életünket. A gyerekek a környéken szoktak lovagolni, szinte a teljes szabadidejüket valahol a Vértesben töltik.

Kanizsay Zsolt földrajz–történelem szakos egyetemista volt. – A földrajzos berkeken belül létezett egy környezetvédelmi egyesület, az ottani tagságom indított el abban, hogy én is tegyek a környezet védelméért.

Kanizsay Zsolt az egyesület égisze alatt szerzett – párhuzamosan a bölcsész szakokkal – környezetvédelmi végzettséget is. Az egyetem után egy multinacionális cégnél kapott állást, majd egy másiknál. Előbb hulladékgazdálkodással, majd a környezetvédelem többi területével is foglalkozott. Ez idő alatt környezetmérnöki diplomát is szerzett. Dolgozott a Depóniá­nál is, amely a bugátosoknak is gyakran ad nyári szakmai gyakorlati lehetőséget.

A szakember tagja volt a Székesfehérvári Környezetvédelmi Szakmai Fórumnak is, így mint a tanácsadó szakértők egyike, részt vett a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációjában is. Önkéntes feladatokat is vállalt nö­vényültetési, hulladékgyűjtési, városszépítési akciókban.

Ma már tehát oktatja is a környezetvédelmet. – Nemcsak a szakmám a környezetvédelem, hanem egyfajta életforma is számomra. Most, hogy tanítok, ezt igyekszem példaként felhozni a diákok számára. Nagycsaládosként is vallom, hogy a legjobb nevelés a példamutatás – mondta.

– Igyekszem felhívni a diákok figyelmét arra, hogy a legjobb hulladék az, amelyik nem keletkezik! Sokkal inkább vallom a megelőzést, mint akár a szelektívhulladék-gyűjtést. Igyekszem mellőzni a csomagolóanyagokat, és olyan dolgokat beszerezni, amelyek a lehető legközelebbről, minimális szállítással kerültek hozzám. Az energiafogyasztásom, így az ökológiai lábnyomom jóval a hazai átlag alatti. Amit lehet, megtermelek magamnak, csapvizet iszom, gyűjtöm az esővizet, komposztálok, a füvet bárányokkal legeltetem otthon, és az eszközeimet addig javítom, ameddig csak lehet, nem veszek újat.

Kanizsay Zsolt végeredményben a kerékpározással is jó példát mutat a diákjai számára
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A multis hulladékgazdálkodásról is kérdeztük, ezzel kapcsolatban rámutatott, sokkal tisztábbak egy nagy cég hulladékai, mint egy családi háztartásé. Ez egy jó pont nekik. Viszont sok csomagoló­anyagot használnak: a prioritást élvező termékvédelem miatt.

– Nagyon sokszor előfordul olyan típusú csomagolóeszközök használata a multi termelési világban, amelyeket nem gazdaságos újrahasznosítani – mondta Kanizsay Zsolt.

Van rá példa, hogy egymáshoz préselt papír és műanyag, vagy fém és műanyag a csomagolóanyag, amelyeket egymástól azután soha senki nem fog szétválasztani, mert nem éri meg foglalkozni vele, pedig önmagukban, külön-külön újrahasznosíthatóak lennének. – A termelésben sajnos a megelőzés nehezebb ügy, mint kicsiben. Ott arra kéne rámenni, hogy – ha mindenképpen a termékvédelem a legfontosabb –, akkor olyan csomagolóeszközöket állítsanak elő, ami gond nélkül újrahasznosítható – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában