fokozódik

2021.03.27. 15:15

Ahol aranyáron megy a korona: emelkednek a termőföldárak

Évről évre emelkednek a termőföldárak Magyarországon, s az átlagokat igen magas kiugrások is emelik. Van olyan terület, ahol inkább az aranykorona a mérvadó, és van, ahol területalapon zajlik a kereskedés.

Palocsai Jenő

A lajoskomáromi gazdák összetartóak

Fotó: Fejér Megyei Hírlap-Archív (Szanyi-Nagy Judit)

A rendszerváltás óta folyamatosan emelkedik a termőföld ára, így nem volt meglepetés sem a szakemberek, sem a gazdálkodók számára, hogy a 2020-as mutatók is erős drágulást jeleznek. Ennek ellenére mégis a vártnál magasabb, mintegy 7,3 százalékos volt az áremelkedés tavaly – a 2019-es adatokhoz képest. Míg két éve átlagosan 1,602 millió forintba került egy hektár föld, addig tavaly már 1,7 millió feletti összegeket kellett fizetni egy 10 ezer négyzetméteres szántóért.

A folyamat nemcsak hogy nem áll le az előrejelzések szerint, hanem még fokozódik is az idén januártól induló, eddigi legnagyobb földbirtokszerkezet-rendezésnek köszönhetően. Az osztatlan területek felszámolása akár 3–3,5 millió tulajdonost érint és közel 2,4 millió hektár sorsa rendeződik véglegesen a tervek szerint.

A lajoskomáromi gazdák összetartóak
Fotó: Fejér Megyei Hírlap-Archív (Szanyi-Nagy Judit)

Az osztatlan közös terület ritka jelenség a világban, így felszámolása biztosan pozitív változásokat hoz, de nem ez az egyetlen kuriózum. A másik az országot blokkokra bontó aranykorona-rendszer, ami a földek termőképességét jelzi. Az egymás melletti blokkokhoz tartozó területek között jelentős különbségek is lehetnek, ami az eladási árak kialakításánál is meghatározó.

Fejér megye északi területein a déli szántókhoz képest alacsonyabb, 10–35 aranykorona értékű földek vannak. Az aranykorona megyei átlagára 58 ezer forint, de van olyan vásárló, aki akár 80–100 ezer forintot is ad érte, vagyis egy 10 aranykoronás föld egymillió, egy 20 aranykoronás 2 millió forintért is vevőre találhat.

Délen kicsit más a helyzet, tudtuk meg Puskás Zoltántól. A Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport munkatársa elmondta:

– Az általunk művelt területek aranykorona-besorolása 15 és 40 között változik, s az átlag úgy 20–25 körül mozoghat, ám a földek árát mindig hektáronként számoljuk, mert ez sokkal gyakorlatiasabb módszer. Persze az ár nagyban függ a terület megközelíthetőségétől, fekvésétől, infrastrukturális ellátottságától. Az átlagár úgy 2–2,5 millió forint körül mozog, ugyanakkor azt hozzá kell tennem, hogy egyrészt itt mindenki vigyáz a tulajdonára, nem nagyon adják azt el, másrészt nálunk elég összetartó közösség alakult ki, így ha mégis megtörténik egy-egy adásvétel, senki sem licitál rá a másikra. A környékünkön nincsen olyan monopolhelyzetben lévő gazda, aki a tőkefölényével visszaélve felsrófolná az árakat.

Puskás Zoltán hozzátette, hogy náluk inkább a zártkertek adásvétele mozog most jobban, ám azok árában nagy a szórás, attól függően, hogy van-e víz vagy villany az adott területen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában