Rövid, békés álom a jégpáncél alatt

Elmúlt a karácsony, ám továbbra is sok hal él a tavakban. Hogyan vészelik át ezt a hirtelen változó időjárást?

Több negatív hatása is van a halakra az időjárásnak. Az enyhe télnek, nem a mostani időszakra, hanem az ezt megelőzőre, illetve a jövő héten várhatóra gondolok, több káros következménye is van. Amikor hideg van, de nem eléggé, olyankor nagyon mozognak a halak és keresnék a táplálékot, de nincs, és ezért magas lesz a téli apadó, vagyis egy ilyen télen sokkal többet veszítenek a halak a súlyukból, mint máskor szoktak. Ez egyedenként nem olyan tragikus, de egyben vizsgálva már jelentős a veszteség. Egy átlagos piaci hal esetében úgy öt-hat százalékos súlyveszteséggel kellett számolnunk a korábbi teleken. Ez az érték most 10, de akár 12 százalék is lehet. Ha egy tóban ezer mázsa hal van, akkor az egy tógazdaság számára elég komoly, akár ötven-száz mázsa kiesést is eredményezhet. Az lett volna az igazi, hogy ha fokozatosan érkezik az egyre hidegebb levegő ősszel és aztán decemberben folytatódik, megjönnek a fagyok éjszaka és akár nappal sem enged fel az idő, és ennek megfelelően jégpáncél kerül a tavakra. Az az ideális, ha rendesen, vastagon befagy a tó, mert akkor visszahűl annyira a víz, hogy dermedő állapotba kerülhessenek a halak.

A testtömeg-vesztésen túl is vannak következményei az enyhe télnek?

Több, nagyon fontos vetülete van az enyhe teleknek. Ezek közül csak az egyik a súlycsökkenés, a másik az, hogy nem tudnak dolgozni a nádaratók. Márpedig, ha ők nem tudják elvégezni a betakarítást, annak komoly következményei vannak a látványra, az alapanyagra is és nem utolsósorban a következő évi nádtermésre is. Ha nem lehet learatni a nádat, a növény nem tud rendesen új szálakat növeszteni, így olyan lesz a minősége, ami szinte semmire sem használható.

Azt is fontos tudni, hogy ha nincs megfelelő mértékű és hosszú ideig tartó fagy, akkor még azokban a tavakban sem történik meg a fertőtlenítés, ahol ki tudják szárítani a tó medrét, így emiatt a vízi kórokozók nem pusztulnak el. Egy öt-hat fokos vízben, mint ami jövő héten már újra lesz, a halak még nyugalmi állapotban vannak, de a vízi kórokozók már erőre tudnak kapni és akkor könnyedén képesek károsítani a betelepített állományt.

Emellett jelentkezik egy másik probléma is, ez pedig az, hogy ha nincsen jég a tavakon, akkor az iszonyú csapatokban érkező kormoránok miatt folyamatosan ki vannak téve a halak a falánk madarak meg-megújuló támadásainak.

Sok halat zsákmányolnak?

Az csak egy dolog, hogy fogyasztanak belőle, bár az sem kis kiesés egy halgazdaság számára, de ezzel párhuzamosan az egész állományt megugrasztják a támadásaikkal. Bármilyen enyhe is a tél, a halak dermedt állapotban vannak az alsó vízréteg biztonságot adó plusz négy Celsiusában. Azonban a kormoránok vadászat közben kikergetik őket ebből a védettségből, így a halak kikerülnek a szélvízbe, ahol mondjuk csak egy-két Celsius fokos a víz. Erre mondjuk mi, hogy olyankor megfázik a hal. Ez valójában nem jelent konkrét betegséget, hanem inkább arról van szó, hogy amikor a halak kikerülnek a nyílt, hideg vízbe, stresszes állapotba kerülnek, miáltal legyengül az immunrendszerük és onnantól kezdve elég sok mindent, például bakteriális betegséget is elkaphatnak. Ha ez megtörténik, tavasszal már nem olyan jó egészségi állapottal tud nekivágni az újabb évnek.

A kormoránok ellen nehéz vadászati engedélyt kérni, de azért szoktunk élni ezzel a lehetőséggel, ugyanakkor nagyon nehéz ellenük harcolni. Van mód a kilövésükre, de egy kicsit sziszifuszi dolog. Nagyon élelmesek, nagy csapatokban érkeznek és hatalmas pusztítást végeznek. Nekünk a 30 hektáros tavunk a legnagyobb, de vannak kollégák, akik 50-100 hektáros tavakkal is rendelkeznek. Ezeken a hatalmas vizeken a kormoránok elleni vadászat nem más, mint egy kergetőzés a tó egyik feléről a másik végéig.

Van ilyenkor etetés?

Az etetés mértéke nagyon minimális, főleg abban az esetben, ha valaki tóban teleltet, tehát nem halássza le és teszi a halakat a teleltető tavakba. A telelő tavak nagyságrendileg kisebbek, mint a nagy tavak. Egy nagy tóban megterem hektáronként mondjuk egy-két tonna hal. Egy tizedakkora telelő tó esetében, amit ki lehet alakítani vízátfolyással, le lehet rakni 5-10 tonna halat is. Ha tóban teleltet valaki, akkor az etetés talán nem annyira fontos dolog, mert ott mindig, még télen is talál magának valamit a hal. A teleltető tóban azonban nincs semmi, ott etetgetni kell a halat, de tényleg csak etetgetjük, ami azt jelenti, hogy a melegebb hónapokban megszokott napi etetés helyett hetente egy, ha enyhébb az idő, akkor maximum két alkalommal kapnak enni, de akkor is csak keveset, úgy a testtömegük két-három ezrelékét kapják csupán, míg a tenyészidőszakban akár a két-három százalékát is a vízbe juttatjuk. A téli etetéstől a halak kondíciója nem javul, vagyis nem tudják tartani a súlyukat. Inkább arról van szó, hogy ha enyhül az idő, akkor a hal elkezd keresgélni, mert valamit enne és olyankor fennáll a veszélye annak, hogy a teleltető tó fenekén találnak valamit, például különböző lebomló növényi részeket, illetve a híg iszapot és ezeknek később egészségkárosító hatásai is lehetnek. Jobb, ha ezek helyett egy kis takarmányt kapnak, ami leköti az emésztőenzimjeiket.