Puska József az építőmesterségről, a megyeszékhely jövőjéről

2021.01.06. 11:30

„Tízezer katona jöhet Fehérvárra”

Puska József az általános iskola elvégzése után képzőművésznek akart tanulni egy budapesti iskolában, ahova nem sikerült bejutnia. Nem tombolt örömében, amikor kiderült, „csak” a fehérvári Jákyba vették fel, magasépítő szakra.

Majer Tamás

Puska József építőipari szakember vallja, aki épít, az a jövőben gondolkodik

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ez a nyolcvanas években történt. Aztán persze lettek örömtüzek, s gyújtózsinórt nemcsak az jelentett, hogy a középiskolai színtársulatával körbehaknizta a város iskoláinak színpadait – egy Trabant szállította a truppot, amelyet öltöztető lányok is erősítettek –; világossá lett számára, a magasépítők is alkotnak.

– Egy technikus, egy építésvezető az egy furmányos, belevaló ember, aki minden problémára kitalál valami megoldást. A magasépítői technikusi szakmát úgy kell felfogni, hogy az a motorja az építkezéseknek. Nélküle a kőműves sem tud dolgozni, és a mérnök is hiába tervez. Ő rakja össze a házat, az ő organizációja, az ő szervezése, és ezt tanulni kell – fogalmazott Puska József. A szakember vallja, aki épít, az a jövőben gondolkodik. Egy kivitelező céget, a pákozdi Eudeal Trade Építőipari és Kereskedelmi Kft-t vezeti. Alelnöke a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, vezetője az építőipari tagozatnak.

Kapcsolatát a régi iskolájával a Kreatív Építő Kezek (KÉK) szakmai vetélkedővel, s más, a diákokat és a helyi vállalkozásokat összekötő, egymásnak bemutató programok szervezésében való részvétellel ápolta az elmúlt esztendőkben.

Puska József építőipari szakember vallja, aki épít, az a jövőben gondolkodik
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Az egyik évben egy játékos feladat során építenie kellett a csapatoknak a Jáky udvarán egy… Mindjárt mondom. Megtanultuk az iskolában, hogy az építőipar az organizációval indít. A legelső dolog, amit egy építési területen meg kell valósítani, az a tábori vécé. Utána kerítünk, teszünk irodát, nézzük meg, hova kell borítani a sódert. A tábori vécét kellett raklapból, hungarocellből, deszkákból, mindenféle összehordott anyagból összehozniuk a diákoknak – mesélte. – Sokáig nem történt semmi, majd az idő végéhez közelítve pillanatok alatt kitermelődtek a vezetők, minden csapat megcsinálta. Hihetetlenül kreatív megoldások születtek – ismertetett egy kihívást a sok közül.

– A kilencvenes években kicsit rossz híre volt a Jákynak, gyűjtőiskola jellege volt. Vissza kell állítani a régi nimbuszt! – fejtegette aztán. – Ez nem az iskola hibája. Ez a probléma alapvetően azzal van összefüggésben, hogy az építőiparnak nincsen meg a neki járó becsülete – mondta.

Pedig mint tudjuk, aki épít: alkot, s a jövőben gondolkodik!

Ha már a jövő, Puska József úgy látja, hogy – részben a covid miatt is – átalakulóban van az építőipar. – Az építészet „hómofisza” az előregyártás – mondta. – Meg kell szoknunk azt, hogy kevesebb létszámmal nagyobb hatékonyságot lehet elérni.

Puska szerint az előregyártásban, akár a régi házgyári előállításban is lehet spiritusz. – Ezeket a technológiákat kellene leporolni, és a mostani tudásunkat, számítógépes ismereteket, a jobb és jobban használható tervezési irányelveket hozzátenni. Egész egyszerűen egy újfajta építőipart kellene működni engedni – mondta. – A múltban a brigád volt az építőipar mértékegysége. Mára ez már ez az innovatív folyamat lett. Ebben kellene valahogy vitézkednünk, ami meghozhatná a hatékonyságot. Hogyha nem tudok még odatenni három kubikos brigádot – mert nincs –, akkor gépesítéssel, egyéb más szervezéssel hogyan lehet másképp? Ehhez kellenek a kreatív emberek, ki kell találni új folyamatokat, hogy működni tudjon az építőipar. Itt Fehérváron is: mit fogunk csinálni ezzel a rengeteg katonával? – fogalmazott. – Tudomásom szerint akár tízezer katona is jöhet Fehérvárra, akik családdal, gyerekkel rendelkezhetnek. Óvodát, iskolát kell építeni nekik. Sőt, lehet, hogy azok, akik ezeket felépítik, ők is itt akarnak élni: ez egy nagyon komoly lehetőség Székesfehérvár számára, de ha nem jól élünk vele, abból baj is lehet – magyarázta.

Az elgondolás szerint – bár a helyszínnel nem feltétlenül ért egyet –, a vasútállomástól, illetve a Váralja sortól délre fekvő, többé-kevésbé üres terület lehet az új városrész helye. – Tervezetek vannak: templomtól elkezdve iskolákon át mindent meg kell ott valósítani, ezért kell innoválni az építőipart – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában