„Segítő hivatást szerettem volna választani, emiatt lettem ápoló”

2020.12.28. 17:30

„Nemcsak a jó élményeket mesélem el a tanulóknak”

Idén augusztus óta a Bugát Pál Technikum felnőttoktatásért felelős igazgatóhelyettese Szomor Andrea. Ezt megelőzően 28 esztendőn át dolgozott a megyei kórházban mint ápoló.

Majer Tamás

Szomor Andrea közel három évtized után lett ápolóból iskolai vezető, a betegek helyett immár az ápolói utánpótlásról gondoskodik

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Itt tanultam a Bugátban én is, általános ápoló és asszisztensi végzettséget szereztem. Az iskola elvégzése után mentem a kórházba dolgozni. 1992. augusztus 3-án kezdtem az urológia osztályon, ott eltöltöttem 13 évet, majd 15-öt a sürgősségi betegellátó osztályon, ahol osztályvezető főnővérként dolgoztam – összegzett.

– Az ápolóvá válásomban, úgy érzem, meghatározó szerepe volt annak, hogy nagyon szerettem a nagyszüleimet, akik nagyon betegesek voltak – mondta. – Mindenképpen valamilyen segítő szakmát, jobban mondva segítő hivatást szerettem volna választani, ahol emberekkel tudok foglalkozni; emiatt lettem ápoló – emlékezett vissza a motivációjára.

– Úgy gondolom, hogy az ápolói munkakör a legszebb hivatás! Megannyi nehézsége mellett azért rengeteg öröm és pozitív visszajelzés érkezik az emberhez a gyógyult betegek és családtagjaik részéről, ami miatt érdemes ezt nap mint nap csinálni.

Szomor Andrea iskoláit, amelyet a Bugát után elvégzett, nincs helyünk leírni. Rögzítsük azt, hogy folyamatosan, de tényleg folyamatosan továbbképezte magát.

– Már ahogy odakerültem 1992 augusztusában az urológiára, szeptemberben rögtön továbbtanultam – mondta.

Többek között elvégezte a felnőtt-szakápolói képesítést, aztán Pécsen felsőfokú tanulmányokat folytatott: diplomás ápoló lett belőle.

– Ahogy elvégeztem a diplomásápoló-képzést, a főnővérem megbízott azzal, hogy az urológiai osztályra akkor érkező tanuló nővérekkel foglalkozzam. Ebből adódott az, hogy továbbtanultam, és egészségügyi gyakorlatvezetői képesítést szereztem. Ezután pedig a kórházon belüli képzéseken tartottam elméleti oktatást – fogalmazott.

Így lett Szomor Andrea ápolóból egyszersmind oktató. Óraadó tanárként aztán a Bugátban is tanítani kezdett. Időközben okleveles egészségügyi tanári diplomát is szerzett, azt is Pécsett.

Szomor Andrea közel három évtized után lett ápolóból iskolai vezető, a betegek helyett immár az ápolói utánpótlásról gondoskodik
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Pár hónapja csak, hogy nincs betegek között. Hogyan viseli? – kérdeztük.

– Az igazság az, hogy a sürgősségi egy nagyon dinamikus, mindent elsöprő osztály, ahol állandó készenléti állapot kell, ez egy idő után arra kényszeríti az embert, hogy lassítson, és átgondolja azt, hogy a későbbiekben mennyire tud ezzel lépést tartani, azzal együtt is, hogy ott, a sürgősségin folyamatosan megvan a szakmai fejlődés lehetősége – hangsúlyozta.

– Teljes embert kíván – adott summázatot a sürgősségi osztályon töltött másfél évtizedéről –, ha nem állt volna mögöttem egy olyan család, mint amilyen mögöttem állt és áll, akkor én ezt nem tudtam volna végigcsinálni – fűzte hozzá.

Nos, látszik, hogy a folyamatos továbbképzés lehetőséget teremt adott esetben a váltásra, még ha Andrea esetében szó sincs róla, hogy elhagyta volna a hivatását, hiszen az újabb és újabb ápolók képzése, kinevelése ugyanolyan fontos része a gyógyító munkának, mint a betegágyak melletti szolgálat.

– Ehhez csak úgy lehet odaállni, ha megvan az emberben a megfelelő alaptudás, szakmai tudás, empátia, elkötelezettség, alázat – sorolta egy jó ápoló készségeit.

– Nemcsak a jót, a jó élményeket mesélem el a tanulóknak, elmesélem azokat a történeteket is, amelyek nem végződtek „happy enddel”, hogy abból tanulságokat vonhassunk le, és amiatt is, mert ebben a hivatásban apró hibákon nagyon sok minden múlik. Egy apró hiba befolyásolhatja a beteg gyógyulását. Hatalmas a felelősségünk! – mondta.

– Ebben a különösen nehéz időszakban kifejezett igény van arra, hogy támogassuk az egészségügyi képzésben tanulóinkat! – tette hozzá.

– Azt tartom jónak, ha a tanulók minél hamarabb kimennek gyakorlatra, mert az ott megszerzett pozitív megerősítések, a gyakorlat során megélt sikerek támogatják őket abban, hogy még tovább fejlődjenek, és hogy átérezzék, fontosak a betegellátás folyamatában már tanuló nővérként is – fogalmazott Szomor Andrea.

[embed]https://www.feol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/nagyon-nagy-szukseg-van-az-egeszsegugyisekre-4537108/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában